Akár jövő év elejétől rendelhetünk vény nélkül vásárolható gyógyszereket interneten keresztül, amelyeket körülbelül ezer forintért házhoz is szállítanak. Az ezt lehetővé tévő miniszteri rendelet heteken belül elkészül.

A napokban tárgyalnak az Egészségügyi Minisztériumban arról a szakmai koncepcióról, amely Magyarországon is lehetővé tenné az internetes gyógyszerrendelést és a medicinák házhoz szállítását – értesült lapunk. Hamvas József főosztályvezető úgy nyilatkozott: szeptember végén kihirdethetik azt a miniszteri rendeletet, amelynek alapján ez megvalósulhat.

A Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) már letette a minisztérium asztalára az internetes gyógyszerellátás kialakításáról szóló tervezetét – tudta meg a Magyar Hírlap Sándor Csabától, az MGYK Békés megyei elnökétől. E szerint a www.gyogyszer.hu portálon lehetne megrendelni a készítményeket, a honlap a betegtájékoztatókat is tartalmazni fogja.
A szolgáltatáshoz szükséges minőségbiztosított rendszert az MGYK működtetné, s a patikák önkéntesen dönthetnének arról, hogy csatlakoznak-e hozzá – magyarázta Sándor Csaba.

A szervezet által készített felmérés szerint az emberek négy-öt százaléka élne az internetes gyógyszerrendelés lehetőségével. A kétezer-hatszáz patika közül nagyjából háromszáz vágna bele az online gyógyszerellátásba, a fővárosi gyógyszertárak körülbelül fele nyitott erre.

A rendszer automatikusan kiválasztja a kért medicinák mindegyikével rendelkező legközelebbi patikát.
Ezután a beteg vagy bemegy a patikába, és várakozás nélkül megkapja a számára összekészített csomagot, vagy házhoz szállítást kér. Ez utóbbit a gyógyszertári munka kiegészítéseként, a biztonságos ellátás érdekében csak gyógyszerész végezheti – hangsúlyozta Hávelné Szatmári Katalin, a kamara elnöke.

Az interneten egyelőre csak vény nélkül megvásárolható készítményeket rendelhetünk, az MGYK szerint akár már jövő év elejétől. MH információk szerint az internetes rendelésnek nem lesz külön díja, a házhoz szállítás az átlagos futárszolgáltatások 1500-2500 forintos díjának körülbelül felébe kerül majd.

A kamara elképzeléseitől függetlenül, még az év elején alakult a Somody Imre érdekeltségi körébe tartozó Gyógyszerfutár Kft. A Magyar Hírlap megkereste Langer István ügyvezetőt, ám ő egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, hogy milyen formában és mikortól kezdenék a házhoz szállítást.