A holland internetszolgáltatók a kormányon kérik számon a lehallgatásokkal járó többletköltségeket

2005.09. 9. JogiForum.hu

A holland internetszolgáltatók egy jelentős csoportja pert készül indítani az ország kormánya ellen, mert szerintük túlzott többletköltségeket ró rájuk annak az 1998-ban hozott rendelkezésnek a betartása, amely kötelezővé teszi az előfizetők adatforgalmának valós idejű gyűjtését lehetővé tevő alkalmazások telepítését

A holland kormány szerint teljesen elfogadható, hogy a jogkövető magatartással járó költségeket a vállalatoknak kell megfizetniük. A kommunikációs cégek szerint azonban nem ésszerű dolog az, hogy az üzleti haszon jelentős részét (némely esetben akár 500 ezer eurót is) arra kell fordítaniuk, hogy megfeleljenek egy törvényi rendelkezésnek.
A tiltakozás annak is köszönhető, hogy az alkalmazások telepítéséhez történő állami hozzájárulást az ország kormánya idén tavasszal maximalizálta. Korábban a szolgáltatók költséghatár nélkül igényelhették vissza a lehallgatóeszközök telepítésével járó költségeiket.

Az Xs4all vállalat máris bejelentette, hogy kész bíróság elé vinni az ügyet, hiszen számos más európai országban (így például az Egyesült Királyságban vagy Olaszországban) az állam teljes mértékben fedezi az előfizetők adatforgalmának valós idejű gyűjtését lehetővé tevő alkalmazások telepítésével járó kiadásokat.

A Hollandiában vitatott többletköltségek azonban várhatóan eltörpülnek majd azok mellett az összegek mellett, amelyet egy most bevezetni kívánt európai irányelv ró majd az internetszolgáltatókra. Brüsszelben ugyanis olyan tervek láttak napvilágot, amelyek a teljes adatforgalom egytől három évig terjedő megtartására köteleznék az internetszolgáltató vállalatokat.

  • kapcsolódó anyagok
HÍRKÖZLÉS
BŰNÜLDÖZÉS