Az Ázsiai és Csendes-ócáni Gazdasági Konferencia (Asia-Pacific Economic Co-operation, APEC) legutóbbi, Dél-Koreában tartott ülésének eredményeképpen előrelépés történt a térség országai között az interneten hozzáférhető személyes információk védelméről szóló keretegyezmény kidolgozása irányában.

A régió országainak és civil szervezeteinek több mint 50 delegáltja vett részt az APEC elektronikus kereskedelemmel foglalkozó munkacsoportja által szervezett eseményen. A tanácskozások során megvitatták a fokozott adatvédelem jelentette üzleti előnyöket, különös tekintettel a kereskedelem által felvetett problémákra.

A munkacsoportot vezető Jesus Orta Martinez szerint az új, személyiségi jogokat érintő rendelkezések nem csak a személyes információk védelmét segítik elő, hanem olyan új eljárásokat honosítanak meg, amelyek elősegítik a kereskedelmi akadályok lebontását. Ezáltal elérhetővé válik, hogy a fogyasztók megbízhatóbb körülmények között igényítsék ki igényeiket, a kereskedők számára pedig újabb lehetőségek nyílnak meg.

Az ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy az üzleti élet szereplőinek megfelelő gondossággal kell kezelniük a fogyasztókra vonatkozó személyes adatokat, különös figyelemmel a határokon átnyúló adatforgalom kérdésére.