A MIME az internet szabadsága mellett teszi le voksát, s döntést hozott a Független Tartalomszolgáltatók Uniójának alapításáról is.

III. közgyűlését tartotta meg vasárnap Pázmándon a Magyar Internetezők MagánEgylete (MIME). Az 1997 végén alapított társaság immár önálló egyesületként dolgozik az internetezők érdekvédelmén. Miután megjelennek az egységes hírközlési törvény és a digitális aláírásról szóló törvény végrehajtási rendeletei, a MIME megtartja IV. közgyűlését is, s – a törvények ismeretében – módosítja majd alapszabályát.
A MIME nehezményezi, hogy a törvényalkotás során az érdekegyeztetési folyamatból kihagyták egyesületüket. A tagok hangsúlyozzák, hogy nem laktanyákban és telekuckókban kell az internetet megismertetni a felhasználókkal, hanem az iskolákban, a munkahelyeken, illetve az otthonokban.

A MIME fontosnak tartja a szoftverválasztás szabadságát, s örömmel fogadja a magyar Linux-disztribúció létrehozására tett kísérleteket.

A Magyar Internetezők MagánEgylete közhasznú társaságot kíván létrehozni, melynek feladata közvetítő szerepet vállalni a felhasználók és az internetszolgálatók, a távközlési szolgáltatók, az állam és az önkormányzatok között.

A MIME az internet szabadsága mellett teszi le voksát, s döntést hozott a Független Tartalomszolgáltatók Uniójának alapításáról is.