A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. szeptember 29-i határozatában megállapította, hogy a Pick Szeged Rt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az általa bonyolított „Pick Hűségprogram” lényeges feltételeinek megváltozásáról való tájékoztatással kapcsolatban. A Versenytanács 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.

A Pick Szeged Rt. 2003. júniusában indította el a jelenleg is tartó „Pick Hűségprogram” elnevezésű akcióját, amelyben bármely vásárló részt vehet, aki a „Pick” termékek csomagolásán elhelyezett, pontot érő matricákat a csomagolásról kivágja, összegyűjti és a megadott címre beküldi. Az összegyűjtött pontok különböző ajándéktárgyakra, illetve vásárlási utalvánnyá válthatók át. Az egyes tárgyak kapcsán pontosan meghatározásra kerül, hogy hány ponttal szerezhetők meg.

A „Pick Hűségprogram”-ban 2005. január 1-től jelentős változások következtek be. Míg 2004 végéig bárki bármilyen mértékű pontot beküldhetett, 2005. január 1-jétől az évente egy fogyasztó által beküldhető pontok száma 7.200 pontban került maximalizálásra. Az egyes megszerezhető ajándéktárgyak pontértéke is jelentősen emelkedett.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. szeptember 29-én tartott tárgyalásán megállapította, a Pick Szeged Rt. a „Pick Hűségprogram” lényeges feltételeinek megváltozásáról egyes fogyasztói csoportokat nem tájékoztatott megfelelően, így e fogyasztók nem szereztek tudomást a beküldhető pontok számának korlátozásáról és az ajándéktárgyak pontértékének emelkedéséről.
A jogsértés megállapítása mellett a Versenytanács 5 millió forint bírságot is kiszabott a vállalkozással szemben. A bírság összegének meghatározása során a Versenytanács figyelemmel volt arra, hogy a vállalkozással szemben a 2004. évben két versenyfelügyeleti eljárás is indult fogyasztók megtévesztése miatt.