Egyelőre bizonytalan a török csatlakozási tárgyalások megkezdése, amely kétségtelenül a hét történelmi jelentőségű eseménye. Az Európai Parlamentben a vegyi anyagokról és a szolgáltatások liberalizációjáról vitáznak, míg Németország az újraegyesítést ünnepli.

A török csatlakozási tárgyalások ünnepélyes megkezdését hétfő (2005. október 3.) délután öt órára tervezték, ám a brit elnökség felfüggesztette a tárgyalások megkezdéséről folyó luxemburgi megbeszéléseket, anélkül, hogy a huszonötöknek sikerült volna megállapodásra jutniuk, azaz rávenniük az osztrákokat álláspontjuk megváltoztatására. A problémát továbbra is az az osztrák álláspont okozza, miszerint a csatlakozási megbeszélések tárgyalási keretében jelezni kell, hogy a folyamatnak nem csak a török csatlakozás lehet a célja, hanem létezik egy másik lehetséges cél is, egy lazább együttműködési forma. (Ezt Törökország határozottan elutasítja.)

Az ülésen a brit elnökség tájékoztatja az Általános Ügyek Tanácsát (ÁÜT) az EU 2007-2013-as költségvetésének elfogadására tett erőfeszítésekről és az elnökség által felállított menetrendről.

Az ÁÜT várhatóan aláírja az EU és Kanada közötti, az utasok adatainak átadásáról szóló megállapodást is.

A külügyminiszterek az eredeti menetrend szerint hétfőn az EU-orosz kapcsolatokról, az iráni, és a közel-keleti helyzetről is tárgyalnak. A miniszterek várhatóan fegyverembargót és vízumszankciókat vezetnek be Üzbegisztánnal szemben.

Európai Parlament

Az Európai Parlamentben ezen a héten két nagyobb horderejű ügyről is döntenek. Az EP elé kerül a szolgáltatások liberalizációjáról szóló jogszabálytervezet, amely az Alkotmányról szóló, elbukott francia népszavazás után kényes témává vált és az EP első olvasatban dönt majd a héten a környezetvédelmi bizottság elé kerülő, vegyi anyagokról szóló szabályozási politikáról, amelyhez jelenleg 1500 kiegészítés tartozik, és amelyről két éve folyik az egyeztetés.

Az Európai Bizottság számos tagja jelenik meg a parlamenti bizottságok előtt. Margot Wallström, kommunikációért felelős biztos az alkotmányügyi bizottság tagjaival találkozik, hogy megvitassák az alapszerződés további sorsát.

Neelie Kroes, versenypolitikáért felelős biztos a gazdasági bizottság előtt jelenik meg, míg Vladimir Spidla, a szociálpolitikáért felelős biztos a foglalkoztatásügyi bizottság ülésén az Európai Szociális Modellről tárgyal a képviselőkkel.

Európai Bizottság

Az Európai Bizottság szokásos szerdai ülésén több dokumentum is bemutatásra kerül, így például a Günter Verheugen által jegyzett, az iparpolitikáról szóló, Franco Frattini, bel-és igazságügyi biztos, a személyes adatokról szóló, valamint Benita Ferrero-Waldner, az EU- palesztin helyzetről szóló bizottsági állásfoglalás.

Német újraegyesítés

Németországban ezen a héten ünneplik az újraegyesítés 15. évfordulóját.

Közben a hétvégi drezdai szavazáson kiderült, hogy Angela Merkel és a CDU még egy helyet szerzett a parlamentben. Bár a drezdai szavazás nem változtatta meg alapjaiban a szeptember 18-ai választások végeredményét, az elnyert mandátum erőt adhat a konzervatívoknak.

Francia sztrájkok

A francia miniszterelnök, Dominique de Villepin nemrég megalakult kormányának első nagyobb válságával kell szembenéznie kedden, amikor a szakszervezetek 150 francia városban tüntetnek majd a tervezett szociális és gazdasági reformok ellen.