Otthoni vagy hivatali számítógépeikről is szavazhatnak mostantól az észtek, akik már amúgy is hozzászoktak ahhoz, hogy a mindennapjaikban használják a legkorszerűbb technológiákat.

Ivar Tallo, egy észt kutatócsoport vezetője hétfőn úgy vélte, hogy Észtország az első állam a világon, ahol ezt a voksolási eljárást nemzeti szinten bevezetik. A hét végén esedékes önkormányzati választásokon a számítógépen szavazók szerdáig adhatják le voksukat, azok azonban, akik továbbra is a hagyományos szavazást részesítik előnyben, vasárnap járulhatnak az urnák elé.

Andrus Ansip kormányfő hétfőn hivatalából szavazott az interneten keresztül, az eseményt számos újságíró követte nyomon. A politikus elégedetten nyilatkozott az új szavazási módról, mondván mindössze néhány percet vesz igénybe, és nagyon egyszerű. Amennyiben a mostani helytósági választásokon beválik a számítógépes voksolás, úgy a 2007-ben esedékes parlamenti választásokon is engedélyezik ezt a megoldást.