A Price Waterhouse Coopers (PWC) brit szakértőinek beszámolója szerint egy gazdasági bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult átlagos büntetőeljárásban manapság több mint 500 ezer email, elektronikus levél és számítógépes adat átvizsgálására van szükség, melyekből végül a tárgyalások során felhasznált bizonyítékok 80%-a kerül ki.

A PWC becslései szerint az utóbbi két évben megháromszorozódott a „számítógépes csalások” gyanúja miatt indult nyomozati eljárások száma. A cég könyvvizsgálói szerint a fehérgalléros bűnözők egyre kifinomultabban használják fel újra a visszaélések elkövetése során korábban már alkalmazott eszközöket.

A legújabb tendenciák azt mutatják, hogy kéretlen elektronikus levelek és más kommunikációs eszközök révén érkezik az áldozatokat végül megkárosító ajánlatok döntő többsége.

A PWC beszámolója szerint szakértőiknek a közelmúltban egy ügyben mintegy 18 országban található, összesen 90 számítógépen tárolt 2 600 000 elektronikus levelet kellett átvizsgálniuk. Ez az eljárás egy olyan üzleti vállalkozás könyvelését érintette, ahol a később beigazolódott gyanúk szerint jelentősen megváltoztatták a bevételként feltüntetett összegeket a nagyobb profit kimutathatósága érdekében, így a vállalat vezetői nagyobb sikerdíjban is részesülhettek. Végül az érintettek elektronikus levelezése szolgáltatott döntő bizonyítékokat, melyek alapján a felelős tisztviselőket elbocsátották és a sikerdíjukat vissza kellett fizetniük. Egy másik esetben a bűncselekmény elkövetésében kulcsszerepet vállaló személy egyetlen postafiókjában kellett több, mint 450 ezer emailt átvizsgálni.

Az elektronikus csalások egyre növekvő száma azt jelzi, hogy a jelenség még sok problémát okozhat az üzleti élet szereplőinek különösen azért, mert az ilyen ügyekben lezajló büntetőeljárások különösen sok időt igényelnek. Az Egyesült Királyságban elsősorban Londonban és a déli megyék területén magas az efféle bűncselekmények száma, amelyek között az elektronikus azonosítókkal történő visszaélések különösen megszaporodtak a korábbi évekhez képest.