Az Európai Bizottság elfogadta bürokrácia- és költségcsökkentő, a jogszabályok egyszerűsítésére vonatkozó tervét. Günter Verheugen szerint a cél, hogy az európai fejekből eltűnjön a ‘brüsszeli szörny’ képe.

A program célja, hogy a felesleges jogszabályokat megszűntesse, csökkentse az adminisztrációt és a költségeket, növelje a hatékonyságot, és közelebb hozza az EU-t a polgárokhoz. A Günter Verheugen biztos által bemutatott hároméves program 1400 jogi aktus megszűntetését, módosítását, illetve törvénybe iktatását jelenti és az EU politikáinak szinte mindegyikét érinti.

A Bizottság előre venné a legjobban szabályozott területeket, mint az építőipar, a hulladékgazdálkodás, valamint a gépjárművekkel kapcsolatos szabályozások. Szintén kiemelten kezelnék a kis- és középvállalkozásokat érintő kérdéseket, mint például a vámügyintézés.

A jogszabályok egyszerűsítése a Bizottság szerint növeli majd Európa versenyképességét, kedvez a munkahelyteremtésnek és a gazdasági növekedésnek. A biztos hozzátette: nem az EU szabályozások megszűntetéséről, hanem azok jobbá tételéről van szó.

A tervről az Európai Parlament és a Tanács dönt majd.