Franco Frattini igazságügyi biztos szerint a migráció az EU előtt álló legfontosabb politikai ügyek egyike. Egy múlt héten elhangzott beszédében a biztos ismét emlékeztetett arra, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak kiemelten kell foglalkozniuk ezzel a kérdéskörrel.

Frattini szerint az EU számára létszükséglet, hogy megtalálja az egyensúlyt a gazdasági mobilitás engedélyezése, sőt elősegítése és az illegális bevándorlás, illetve az emberkereskedelem ellenőrzése valamint tiltása között.

Az igazságügyi biztos hangsúlyozta a Bizottság által szeptember elején nyilvánosságra hozott bevándorlási törvénycsomag szabálytervezeteinek fontosságát, melyek közt olyan kérdések szerepelnek, mint a visszavándorlásra vonatkozó szabályok egységesítése, a nemzetiségek integrációjának elősegítése, harmadik államok migrációs törvényhozásának támogatása és olyan regionális védelmi programok kidolgozása, melyek elsősorban az Unióval határos harmadik országokban lennének hivatottak rendezni a menekültügyi problémákat. Ilyen programokat indít meg a közeljövőben Ukrajna, Fehéroroszország és Moldova is.

Frattini biztos kitért a migrációs szabályozás költségvonzataira is, amikor megjegyezte, hogy az EU-nak kell gondoskodnia a megfelelő megvalósíthatóságról és érdekében áll fenntartani a határain kívülre irányuló segélyprogramokat is.

A gazdasági migrációra vonatkozó szabályozás kidolgozásában a következő lépés még ez év vége előtt az idén januárban kiadott Zöld Könyvön alapuló konkrét javaslatok bemutatása lesz. A szabályozás az „agyelszívás” helyett az „agykörforgás”-t (brain circulation) kívánja oly módon megvalósítani, hogy a jól képzett migráns munkavállalók számára vonzó feltételeket teremt, míg megengedi az EU területén képzett harmadik országból származó szakembereknek, hogy visszatérhessenek szülőhazájukba.