Az Európai Bizottság és a Tanács is támogathatónak tartja a parlament nagyobb pártjai által elképzelt kompromisszumos javaslatot. A vegyi anyagokra vonatkozó közösségi szabályozáshoz benyújtott, ezernél is több módosító indítványról csütörtökön maratoni hosszúságú szavazás várható.

Günter Verheugen bejelentette, az Európai Bizottság úgy döntött, támogatja az EP nagyobb frakciói által a múlt héten kötött, Sacconi-Nassauer kompromisszum néven ismert megállapodást. A vállalkozásokért és iparért felelős biztos szerint a regisztráció és az információcsere területén a kompromisszum megfelelő egyensúlyt talált a vegyipar versenyképességének biztosítása, valamint a környezet- és egészségvédelmi szempontok között. Az EB ugyanakkor növelné a vegyi anyagok gyártását és behozatalát felügyelő ügynökség szerepét – mondta Verheugen. A biztos szerint ösztönözni kell a vállalkozásokat arra, hogy kevésbé káros összetevőkkel helyettesítsék a veszélyes anyagokat, de el kell kerülni, hogy eközben versenyhátrányba kerüljenek az európai vállalatok.

Verheugen azt mondta, a kompromisszum “egyáltalán nem ront” az EB eredeti tervezetén, sőt kezelhetőbbé, hatékonyabbá, költségkímélőbbé teszi azt. A biztos reményét fejezte ki, hogy az EP megszavazza a kompromisszumos javaslatot, és így a Tanács még az idén elfogadhatja a teljes jogszabálycsomagot.

Sztavrosz Dimasz egészségügyi biztos szintén támogatásáról biztosította a múlt heti kompromisszumot. A biztos szerint a bizottsági tervezethez képest nagyobb súlyt kaptak az egészség- és környezetvédelmi szempontok. Dimasz kiemelten szólt a fogyasztói bizalom növelésének fontosságáról és a veszélyes anyagok helyettesítésének ösztönzéséről.

A brit elnökség fontosnak nevezte, hogy még a mostani soros elnökség idején elfogadják a jogszabálytervezetet. Lord Bach úgy vélte, erre jó esély van, ugyanis szerinte a Sacconi-Nassauer megállapodás közel áll az EB és a Tanács álláspontjához is. Az elnökség szeretné elérni, hogy a szabályozás ne jelentsen túlzott terheket a kisebb vállalatok számára, és kerülné a túlzott mértékű adatszolgáltatási kötelezettség bevezetését is. Az egy anyag – egy regisztráció elv elfogadása jelentősen csökkentené a vegyipar terheit – mondta Lord Bach.

Guido Sacconi, a téma jelentéstevője a vitában azt mondta, a nagy külső nyomás közepette létrejött kompromisszum megkötése után lelkiismeret-vizsgálattal töltötte a hétvégét. A képviselő végül arra jutott, jó megállapodás született, és az EP felelősségteljesen, a környezetvédelmi, egészségügyi és versenyképességi szempontok egyensúlyát biztosító módon dönt, ha megszavazza a tervezetet.

Az EP a tervek szerint csütörtökön, délelőtt 10 órától szavaz a jogszabálycsomagról.