Jogerősen is egy év próbára bocsátotta a vörös csillag viselése miatt Vajnai Attilát a Fővárosi Bíróság ítéletében. A testület ezzel jóváhagyta az elsőfokú ítéletet. A másodfokú eljárás több mint egy évig állt. A bíró azért függesztette fel az eljárást 2004 júniusában, hogy állásfoglalást kérjen az Európai Bíróságtól.

Ebben azt kérdezte, hogy nem sérti-e az uniós szabályokat a magyar büntetőjog, amely az európai gyakorlattal szemben tiltja az önkényuralmi jelképek viselését. Az Európai Bíróság azonban a válaszadást hatáskör hiányában elutasította. Így a másodfokú bíró végül a magyar büntetőjog alapján hozta meg ítéletét.

Vajnai Attila ellen azután emeltek vádat, hogy a Munkáspárt alelnökeként egy politikai rendezvényen egy percre felvillantotta a kabátja alatt viselt vörös csillagot. A jogerős ítéletet Vajnai Attila nem fogadja el. Arra a kérdésre, hogy továbbra is viselni fogja-e a vörös csillagot, azt válaszolta:

“Természetsen politikai események során igen, ahogy ezt korábban jeleztem. Én ezt emberi jogaim részeként tartom számon.”