Ezen a héten tartják a Versenyképességi Tanács ülését, amelyen a vegyi anyagok regisztrációjáról és szolgáltatások liberalizációjáról szóló irányelv is szóba kerül.

Tanács

A Versenyképességi Tanács hétfőn és kedden (2005. november 28-29.) ül össze. Az Európai Parlament plenáris ülése november közepén (2005. november 17.) fogadta el a REACH irányelvet, míg a Bolkestein direktívaként elhíresült, a szolgáltatások liberalizációjáról szóló szabályozástervezetet az EP bizottsági szinten a múlt héten fogadta el, a plenáris szavazásra 2006 februárjában kerülhet sor. A miniszterek az EP által elfogadott szövegről tartanak vitát. A februárban a plenáris ülés elé kerülő tervezet alapelve, hogy az EU bármely tagországában alapított vállalkozás bármelyik másik EU tagállamban nyújthat szolgáltatást. Bár a vállalkozásoknak tiszteletben kell tartaniuk a fogadó tagállam bérekre, biztonságra és környezetvédelemre vonatkozó szabályozásait, a tagállamok nem gördíthetnek egyéb akadályt a szolgáltató elé. Az elfogadott tervezet szerint a “származási ország elve” érvényesülne. Bár a legtöbb közszolgáltatás – az egészségügy, audiovizuális szolgáltatások vagy a szerencsejáték – nem tartozna a szabályozás alá, az energia- vagy vízszolgáltatók szolgáltatás igen. Az irányelvet együttdöntési eljárás keretén belül tárgyalják az EU intézményei.

A Bel- és igazságügyi Tanács ülését csütörtökön és pénteken (2005. december 1-2.) tartják, míg a közlekedési miniszterek csütörtökön, a környezetvédelmi miniszterek pénteken találkoznak.

Blair Közép-Európába látogat

Az EU költségvetési tárgyalások előmozdítása érdekében Tony Blair brit miniszterelnök látogatást tesz több új tagállamban, köztük Magyarországon is, ahol a fő téma az EU pénzügyi perspektíváiról szóló elnökségi javaslat lesz. Blair vasárnap Spanyolországban találkozott Jose Luis Rodriguez Zapatero spanyol kormányfővel, csütörtökön a balti államokba látogat, és pénteken Budapesten találkozik a visegrádi országok vezetőivel. London várhatóan december 7-én teszi majd közzé javaslatát, amelyben sajtóhírek szerint a következő EU-költségvetési tervezet 118 milliárd fontos (170 milliárd eurós) lefaragását, ezen belül a kelet-európai új EU-tagoknak szánt strukturális juttatások 10 százalékos csökkentését fogja javasolni..eu domain A héten az Európai Bizottság részletes tervet közöl december 7-én induló .eu domain nevek regisztrálásáról.

Mini plenáris ülés az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament mini plenáris ülést tart Brüsszelben, melynek fő témái a WTO tárgyalások, a gyógyszerszabadalmak, valamint a madárinfluenza lesznek. A plenáris ülés előtt kerül sor a mezőgazdasági bizottság és Mariann Fischer Boel agrárügyi biztos találkozójára, amelyen a múlt héten elfogadott cukorreformról vitáznak a képviselők.

A gazdasági bizottság kedden (2005. november 29.) Jean-Claude Junckert, az euróövezet elnökét hallgatja meg a magas infláció lehetséges következményeiről. Az Európai Központi Bank a múlt héten jelentette be, hogy megemeli a kamatokat.

A Parlament költségvetési bizottsága biztosokkal és a Számvevőszék képviselőivel találkozik a 2004-es költségvetés jóváhagyása ügyében. A külügyi bizottság kedden (2005. november 29.) szavaz a Törökországgal és Horvátországgal, valamint a balkáni országokkal folytatandó tárgyalások jövőjéről és foglalkozik Koszovó státusával is.