A PricewaterhouseCoopers által kétévente készített “Globális Gazdasági Bűnözés” felmérés az egyik legteljesebb összefoglalója a gazdasági bűnözés természetének és hatásainak. A tanulmány Magyarországra vonatkozó megállapításai számos meglepetéssel szolgálnak: hazánkban kevesebb vállalatot érintett a probléma, mint világszerte, viszont ahol megtörtént a baj, ott több esetről számoltak be.

A felmérés keretében 34 ország több mint 3600 vállalatánál, köztük 75 magyarországi piacvezető nagyvállalatnál készültek felsővezetői interjúk. A hazai felmérésben résztvevő cégek egynegyede vált gazdasági bűncselekmény áldozatává az elmúlt két év során, elmaradva ezzel a globális szinten tapasztalt 45%-os aránytól.

A helyzet azonban nem annyira bíztató, mint első ránézésre tűnik, hiszen azok a magyar válaszadók akik ellen bűncselekményt követtek el, átlagosan 8,8 esetről számoltak be, amely nemcsak a közép-kelet-európai értéknél (6,7), hanem a világátlagnál is magasabb (7,9).

A megkérdezett magyarországi vállalatok 58%-ának tapasztalata szerint a visszaélések elkövetői a saját alkalmazottaik köréből kerültek ki. Ez sajnos azért nem meglepő, mivel egy adott cég dolgozójaként a visszaélések elkövetői jól ismerik az adott üzleti vállalkozást, beleértve a visszaélések megakadályozására hivatott rendszerek erősségeit és gyenge pontjait is. Érdekes, hogy a bennfentes elkövetők magyarországi válaszadók által jelzett százalékos aránya (58%) jóval magasabb, mint a közép-kelet-európai régióban összesítve (28%).

Bővebben:
http://www.piac-profit.hu/?…