Az Európai Unió közlekedési miniszterei jóváhagyták, hogy a tagországok feketelistát állítsanak össze azokról a légitársaságokról, amelyeket nem biztonságosak.

A tervek szerint az új szabályok várhatóan 2006 elején lépnek életbe, miután az EU valamennyi tagországa megküldi a Bizottságnak saját listáját. Ezt követően az Európai Bizottság egységes kritériumok alapján állítja össze a feketelistát. Az idén bekövetkezett súlyos légi katasztrófák ismét ráirányították a figyelmet a repülésbiztonsági kérdésekre, s felgyorsították a fekete lista összeállításával kapcsolatos előkészítő munkát.

Az EP november közepén fogadta el elfogadta azt a jogszabálytervezetet, amelynek értelmében uniós feketelistára kerülnek a biztonsági előírásoknak meg nem felelő légitársaságok. A lajstromon szereplő cégek nem tevékenykedhetnek majd az EU területén, az utasokat pedig kárpótolni kell, ha választott légitársaságuk a jegyfoglalás után kerül a tiltólistára.

Az elfogadott szöveg szerint a tagállamoknak az új szabályozás hatályba lépését követő egy hónapon belül továbbítaniuk kell az EB-nek a területükről kitiltott légitársaságok listáját. A Bizottság erről értesíti a többi uniós országot is. Ezt követően az EB további egy hónapon belül közös kritériumrendszer alapján állítja össze az uniós feketelistát. Az érintett légitársaságok panasszal élhetnek a döntéssel szemben.

A Bizottság legalább háromhavonta megvizsgálja, szükséges-e a lajstrom frissítése. A lista hatékony gondozása érdekében a tagállamoknak és az Európai Légi Biztonsági Ügynökségnek minden lényeges információt meg kell osztaniuk az EB-vel.

A feketelistát közzétennék az interneten és az EU Hivatalos Lapjában, valamint a nemzeti és uniós légi közlekedési hatóságok, illetve a repülőterek webhelyein is.

A közös feketelista felállításától függetlenül, előre nem látható biztonsági probléma jelentkezése esetén az egyes tagállamok saját területükön azonnali tiltó intézkedéseket vezethetnek be. Az egyik tagállamot speciálisan érintő biztonsági probléma esetén az adott ország a közös listán nem szereplő társaság működését is megtilthatja a tervezet szerint.

Az új szabályozás szerint a repülőjegy-árusítók a foglalás módjától függetlenül kötelesek lennének felhívni utasaik figyelmét az általuk választott légitársaság biztonsági státuszára és azonnal kötelező lesz értesíteni az utasokat, ha a légi szállító a feketelistára kerül. Teljes kártérítés vagy alternatív repülőút jár az utasnak, ha már lefoglalta jegyét, de a légi szállító működését betiltják.

A szabályozás húsz nappal az EU Hivatalos Lapjában történő közzététel után lép hatályba, ami 2006 elején várható.