A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vállalja, hogy biztosítja és finanszírozza egy hallgató jogi képviseletét egy, a jogtalanul szedett hallgatói díjak visszafizetésére indítandó próbaper során – közölte a HÖOK elnöke.

Az említett hallgató kiválasztására jogásszal történő konzultáció keretében kerül majd sor – olvasható a közleményben, amelyben leírták, hogy a fenti eljárásban való közreműködése mellett a HÖOK természetesen tovább folytatja a tárgyalásokat az érintett intézményekkel. Ekler Gergely, a szervezet elnöke szerint minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogják az ügy megfelelő sajtómegjelenését, a jogi eljárás eredményeinek rendszeres közzétételét.

Október 25-én Magyar Bálint miniszter felszólította a felsőoktatási intézményeket, hogy a hallgatói önkormányzatok bevonásával tekintsék át intézményi szabályzataikat, és indokolt esetben vizsgálják felül a hallgatók fizetési kötelezettségét megállapító rendelkezéseket. Novemberben a HÖOK a rektori és a főiskolai főigazgatói konferencia közös nyilatkozatban ítélte el a tanulmányok teljesítéséhez közvetlenül nem kapcsolódó térítési díjak szedését.

Aáry-Tamás Lajos ombudsman korábban a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézet hallgatóitól szedett képzési hozzájárulás miatt fogalmazott meg ajánlást, decemberben pedig azt kezdeményezte, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) szüntesse meg a hallgatókat jogellenesen terhelő, idegen nyelvű képzési hozzájárulásra vonatkozó fizetési kötelezettséget. Az oktatási tárcához jogtalan díjszedés kapcsán hivatalos panasz nem érkezett, de az oktatási ombudsman vizsgálódott a kérdésben. A díjszedés feltételeit a felsőoktatási intézmények szabályzatai rögzítik részletesebben. A jelenleg hatályos felsőoktatási törvény nem rendelkezik egyértelműen a kérdésről, de az új, 2006. március 1-től életbe lépő jogszabály pontosan definiálja a díjszedés feltételeit.

Korábban: Nem merik perelni a főiskolát