A felesége meggyilkolásával gyanúsított számítógépes szakértő ellen bizonyítékként használta fel a vádhatóság az általa a Google online keresőprogramba beütött szavakat.

A Macintosh gépekre és Linux szoftverekre specializálódott állítólagos elkövető otthoni számítógépén talált adatok szerint a „fojtogatás” és a „tartani” szavak angol megfelelőire folytatott le egy keresést az interneten – nem sokkal felesége erőszakos módon bekövetkezett halála előtt.

A nyomozók a gyanúsított PC-jének átvizsgálása során ezen kívül több, a nyomozással összefüggésbe hozható információra tettek szert. Megvizsgálták a Petrick nevű gyanúsított hölgyismerőseinek elküldött leveleit, az általa meglátogatott bloodfest666 oldalt és azt a letöltött dokumentumot, amely a „Huszonkét módszer egy ember puszta kézzel történő megölésére” címet viselte. Egyértelmű digitális bizonyíték van továbbá arra is, hogy a vádlott felesége eltűnésének jelentése előtt az interneten felmérte annak a közeli tónak a földrajzi adatait, ahol később a szerencsétlenül járt hölgy holttestét megtalálták.

A környezete által a számítógépek és programok jó ismerőjének tartott Petrick nem tartott igényt jogi védelemre és a beszámolók szerint szakmai elégedettséget mutatott a vád tanújaként beidézett informatikus szakértő vallomása után.

A Google vállalat cáfolta, hogy az üggyel kapcsolatban bármilyen formában megkeresték volna.