Pert fontolgatnak az amerikai bányakatasztrófa áldozatainak hozzátartozói. A szerencsétlenül járt bányászok rokonait ugyanis félretájékoztatták. A robbanás utáni mentéskor a hatóságok először azt jelezték, hogy a tárnákban rekedtek közül 12-en életben vannak, egy ember pedig meghalt.

3 óra múlva kiderült, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. A bányát üzemeltető cég elnöke nyilvánosan kért bocsánatot a félretájékoztatás miatt, a felháborodott rokonok azonban jogi igazságszolgáltatást követelnek. A katasztrófa után a helyieket ki kellett telepíteni, mert a tárnákból szivárgó metángáz elárasztotta a környéket.