Az elmúlt év december 13-án olyan ügyet tárgyalt másodfokon a Szegedi Ítélőtábla, amelynek első fokon 10 vádlottja volt. Több vádlott – így a VI.-VII.-VIII. rendű – esetében az ítélet már az I. fokú döntés után jogerőre emelkedett. Az I.-II.-III.-IV.-V. rendű vádlottak jogerős ítélete ezen a decemberi tárgyaláson született meg, míg a Szegedi Ítélőtábla úgy döntött, hogy két vádlott – a IX. és X. rendű – ügyét másodfokon elkülönítve tárgyalja. E tárgyalásra kerül sor január 6-án.

Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt hozott ítéletet 10 vádlott ügyében a Békés Megyei Bíróság. A IX. rendű vádlottat, G. Pétert (1974 – békéscsabai lakos) 1 rendbeli hivatali vesztegetésben találták bűnösnek, büntetése 1 év 4 hónap, 2 évre felfüggesztett börtönbüntetést lett, míg a X. rendű vádlottat, E. Istvánt 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetésért 75 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

2002. július 8-án a IX. rendű vádlott G. Péter Újkígyós belterületén 92 kilométeres sebességgel közlekedett autójával. A traffipaxos szolgálatot teljesítő III. rendű vádlott intézkedett a IX. rendű vádlottal szemben, aki a helyszínen elismerte a közlekedési szabálysértést. A helyszínről történt távozás után a IX. rendű vádlott felvette a kapcsolatot az ügy X. rendű vádlottjával, aki a sógora, segítséget kérve ügyének eltusolásához. A X. rendű vádlott ekkor elmondta egy, az eljárás során be nem azonosított személy telefonszámát, akivel a IX. rendű vádlott Gyulán találkozott, s ott 20 ezer forintot átadott neki a közbenjárásért. Ez a 20 ezer forint a III. rendű, a cselekmény elkövetésekor rendőrként dolgozó, (a büntetőeljárás végén jogerősen 2 év 8 hónap börtönbüntetésre elítélt) P. Zsolt vádlotthoz került, aki intézkedett is.

Az aláírt, és a szabálysértést elismerő nyilatkozatot a III. rendű vádlott elrejtette öltözőszekrényében, az általa vezetett mérési naplóban pedig a korábban bejegyzett „feljelentés” megjegyzést 10 ezer forint helyszíni bírság kiszabására javította ki. Majd helyszíni bírságot állított ki C. Attila román állampolgár nevére. C. az el nem követett szabálysértés miatt kiszabott bírságot 2002. október 17-én, amikor a határátkelőhelyen szembesült a vele szemben időközben elrendelt belépési tilalommal, kifizette, így a IX. rendű vádlott mentesült a szabálysértése jogkövetkezményei alól.