Öt hónappal a legfőbb ügyész mandátumának lejárta előtt nem tudni biztosan, ki és mikor léphet a május 16-án távozó Polt Péter helyére. A vádhatóság vezetője még maradhat is.

Idejekorán letörte a pártok ambíciót a legfőbb ügyész utódának megválasztásába való beleszólásra az államfő: Sólyom László még novemberben közölte, hogy szakmai döntést akar hozni, így a jelölekről sem egyezet senkivel.

Az előkészítésből kiszorult pártok egyelőre csak a szakmai berkekben felröppent nevekről mondhatnak véleményt, ahol információink szerint eddig Polt Péter büntetőjogi helyettesét, a Tocsik-per ügyészeként nevet szerzett Belovics Ervint és a Sólyommal egykor együtt dolgozó Kondorosi Ferencet, az igazságügyi tárca közigazgatási államtitkárát emlegették esélyesként.

Ha kettejük közül kellene választani, az MSZP-nek Kondorosi a szimpatikusabb, míg jelenlegi megbízása miatt a Fidesz számára ő gyakorlatilag kizárható. A 2000-ben a jobboldal jelöltjeként megválasztott Polt emberének jelölését viszont a szocialisták nem szavaznák meg, aminek persze csak akkor van jelentősége, ha a posztról a mostani parlamentnek kell döntenie.

Bár e forgatókönyvvel az MSZP járna jól, amely nem szavazna meg olyan jelöltet, aki nem elfogadható a baloldalnak, a pártok egyformán úgy sejtik: csak a választás után, az új összetételű országgyűlés határoz Polt utódáról. Annál is inkább, mert a parlament a választásokra való tekintettel várhatóan legfeljebb márciusig ülésezik, az pedig nem valószínű, hogy az ügyészválasztás miatt hívnának össze rendkívüli ülést.

Az államfőt semmi sürgeti: a törvény nem szab határidőt az utódlás rendezésére, sőt nemrég maga Sólyom László is úgy nyilatkozott, hogy “a legfőbb ügyészt a helyettesei teljes jogkörrel helyettesíthetik”. Az egyetlen amit Sólyom László megígért, hogy a választások első fordulójáig nyilvánosságra hozza a nevet.

Bár a mostani összetételű parlament biztosan nem szavazna neki újabb hat évre bizalmat, nem zárható ki a jelenlegi legfőbb ügyész újraválasztása sem. Pláne, ha az államfő az új házra bízza a választást, amelyben már nem biztos, hogy a Polttal állandó konfliktusban álló kormánypártoknak lesz többsége. A Fidesz információink szerint ötven százalékban számol Polt újrajelölésével, a legfőbb ügyész “menesztését” az államfőnek szakmai okokkal szerintük nehéz lenne indokolni. Az ellenzéki párt olyasmire számít, hogy áprilisi választással kombinálva a köztársasági elnök Poltot nevezi meg, vagyis az állampolgárok kezébe helyezi a döntést: akarnak-e olyan parlamenti többséget, amely újraválasztja Polt Pétert legfőbb ügyésznek. A hosszabítás lehetőségét a jelek szerint maga polt sem vetette el, a Népszabadságnak ugyanis nemrég úgy nyilatkozott: “tudom, mit felelnék egy esetleges államfői kérdésre, de kérdés nélkül illetlenség lenne erről a nyilvánosság előtt bármit mondani”.