Az Európai Közösségek Bíróságának munkaprogramja

2006.01.24. Jogi Fórum / Európai Közösségek Bírósága

Mai összeállításunkban a Luxembourgban található európai jogszolgáltató testületek falai közt 2006. január 30. és február 3. között felbukkanó két üggyel foglalkozunk. A spanyol ügyben a beutazási és tartózkodási jogot, míg a másik vitában az olasz ügyvédi díjazási rendszert vizsgálja a Bíróság az Európai Unió jogának tükrében.

2006. január 31-én, kedden sajtóközlemény jelenik meg a Bizottság kontra Spanyolország (C-503/03) ügyben hozott ítéletről. Ha valamely tagállam állampolgára a Közösség területén belül az EK-Szerződésben garantált jogai gyakorlásának céljából változtat tartózkodási helyet, úgy a többi tagállam megkövetelheti tőle, hogy Közösségen kívüli házastársa beutazási vízummal rendelkezzen. Ennek beszerzéséhez a tagállamoknak minden segítséget meg kell adniuk. Egy 1964-es irányelv szerint viszont a tagállamok más tagállamok állampolgárainak, illetve ezek harmadik országbeli házastársainak megtilthatják a területükre való beutazást. A Bizottság két olyan algériai állampolgár panasza folytán indította meg az eljárást Spanyolország ellen, akiknek házastársa spanyol állampolgár. Egyikük Dublinban, másikuk pedig Londonban él családjával. A spanyol hatóságok azon az alapon tagadták meg beutazásuk engedélyezését a Schengeni övezetbe, hogy Németország rárakta őket a SIS információs rendszernek a beutazás tekintetében nem elfogadható személyeket tartalmazó listájára.

A 2006. február 1-től megismerhető főtanácsnoki indítvány két olasz ügy kapcsán azzal foglakozik majd, hogy összhangban van-e az ügyvédek díjazására vonatkozó olasz szabályozás a közösségi versenyjoggal, illetve a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével. A Federico Cipolla kontra Rosaria Portolese és a Stefano Macrino (C-94/04) és Claudia Capodarte kontra Roberto Meloni (C-202/04) ügyekben a jogvita onnan indult ki, hogy Olaszországban központilag szabályozzák az ügyvédi munkáért elkérhető megbízási díj összegének meghatározására szolgáló kritériumokat. Az országban minimum-, illetve maximumtarifákat állapítottak meg minden eljárási aktus és elkészített dokumentum vonatkozásában.

A Cipolla-ügyben az a kérdés merült fel, hogy ha az érintettek az ügyvéd díjazása tekintetében az említett kritériumokat figyelmen kívül hagyva kötnek megállapodást, úgy ezt azon az alapon érvényesnek lehet-e tekinteni, hogy az ügyvédi díjazás fenti kritériumok alapján történő hatósági megállapítása (amely a felek megállapodásának a helyébe lépne) a közösségi versenyszabályokba ütközne. Az eljáró olasz bíróság arra szeretne választ kapni, hogy a közösségi jognak a versenyre vonatkozó alapelvét a jogi szolgáltatások nyújtására is alkalmazni kell-e, illetve, hogy az említett elv magában foglalja-e annak a lehetőségét, hogy a felek az ügyvéd díjazásáról kötelező erővel maguk döntsenek. A nemzeti bíró választ vár arra a kérdésre is, hogy az említett szabályozási rendszer hogy viszonyul a szolgáltatások szabad nyújtásának alapelvéhez.

A Macrino-ügyben egy olasz ügyvéd olyan, ún. bíróságon kívüli tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatást végzett két magánszemély érdekében a szerzői jogok területén, amely szolgáltatásokat az olasz jog értelmében nemcsak ügyvédek végezhetnek. Az érintett ügyfelek úgy vélik, hogy az érintett ügyvéd túlzott összegű tiszteletdíjra tart igényt. Az eljáró olasz bíróság azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy az EK-Szerződéssel ellentétes-e olyan jogszabály elfogadása, amely lehetővé teszi, hogy a szakmában dolgozók részére minimum és maximum tiszteletdíjat szabjanak meg olyan bíróságon kívüli tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatások esetén, amelyeket nem kizárólag az ügyvédi kamara tagjai végezhetnek, hanem bárki által nyújthatók.

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYVÉDSÉG
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA