Újabb ügynöktörvény-átdolgozást szorgalmaz az SZDSZ, a tavalyi javaslathoz képest némileg szűkítve a megismerhető adatok körét. A történészek eközben – a tudományos kutatás szabadságára hivatkozva – az adatvédelmi ombudsman nyilvánosságkorlátozó jogértelmezését bírálják.
A négyéves parlamenti ciklus utolsó pillanatában próbálja módosíttatni az ügynöktörvényt az SZDSZ, illetve Fodor Gábor szabaddemokrata képviselő. A tervek szerint ugyanis a jövő héten tartja utolsó ülését a 2002-2006 közötti parlament, s a szokásos menetrendet alaposan fel kellene gyorsítani ahhoz, hogy a javaslatról érdemben dönteni lehessen.
Fodor Gábor a már több mint egy éve a parlament előtt fekvő ügynöktörvény-tervezeten keresztül próbál célhoz érni. Ezt még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte a titkos akták minél nagyobb nyilvánosságának szükségességére hivatkozva (HVG, 2004. december 18.), a megvalósítást pedig – amiből végül nem lett semmi – Burány Sándor szocialista politikus menedzselte. Az Országgyűlés ugyan tavaly májusban elfogadta a tervezetet, ám Mádl Ferenc köztársasági elnök kihirdetés helyett az Alkotmánybíróságra (AB) küldte, amely tavaly októberben el is meszelte. Azóta a Tisztelt Ház térfelén van a labda, de senki nem foglalkozott érdemben az üggyel.
A Burány-féle tervezet szövegének egy része nyilvánvalóan alkotmányellenes volt, ezért a szocialisták korábban az alkotmányt is módosíttatni akarták. Ebbe viszont a Fidesz nem ment bele, amely egyébként maga is megosztott volt a titkosszolgálat-pártiak és a nyilvánosságpártiak között. A szabaddemokraták elvi fenntartásaikat hangoztatták az alkotmánymódosítással szemben, mondván: nem szerencsés mindenkor hozzányúlni az alaptörvényhez, amikor nem sikerül egy jogszabály alkotmányos megalkotása.
A Fodor-féle javaslat ezen igyekszik segíteni, megpróbálva alkotmányossá tenni a visszadobott szöveget. Ám ezt csak úgy tudja megoldani, hogy jelentősen szűkíti a megismerhető adatok körét, így az új javaslat sokkal kevésbé nyilvánosságpárti, mint az eredeti.
A korábbi tervezet abból indult ki, hogy az egykori állambiztonsági szolgálatok tisztjei és hálózati személyei egy állami szervezet tagjai voltak, ezért a munkájukkal és tevékenységükkel kapcsolatos adatokat nem lehet a személyi adatok szigorúbban védett körébe vonni. Mádl – és nyomában az AB – azonban máshogy látta. Fodor új javaslata ezért csupán az 1990 utáni közszereplők adatait tenné megismerhetővé, de azt is felsorolva, kiket kell közszereplőnek tekinteni, így megszüntetve az állandó vitát, ki tartozik e körbe. Csakhogy az új szabályok szerint még azt sem lehetne megtudni, ki volt állambiztonsági tiszt és milyen munkát végzett, ha nem lett belőle a rendszerváltás után közszereplő.
Az eredeti javaslat szerint minden, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁSZTL) kezelésében lévő, tisztekről és hálózati személyekről szóló adat nyilvános lett volna. Sőt még ennél is továbbment: a levéltárat kötelezte volna, hogy honlapján tegye hozzáférhetővé egyes dokumentumainak (iktatókönyvek, operatív tisztek munkanaplói, a beszervezést bizonyító 6-os kartonok) digitalizált másolatát. Az egyetlen megkötés az lett volna, hogy a megfigyeltre, illetve a dokumentumokban előforduló harmadik személyekre vonatkozó adatokat csak az ő hozzájárulásukkal lehet nyilvánossá tenni. Az AB ezt a tervet is aggályosnak ítélte, mondván, a publikáció előtt nem biztosított az érintetteknek a bírósági jogorvoslat.
Ezt az AB-határozatot vette alapul Fodor, hogy javaslatának aránylag sima útja lehessen. Azt a paragrafust például, amely a digitalizált nyilvánosságra hozatalról rendelkezett, egyetlen tollvonással kihúzta a tervezetből. A szabaddemokrata képviselő kevéssé nyilvánosságpárti megoldása mellett a liberálisok egyébként még azzal is apasztották egykori ellenzéki múltjukból fakadó erkölcsi hitelüket, hogy a Filmszemle múlt heti megnyitóján Kuncze Gábor pártvezető is részt vett az egykor ügynökként tevékenykedő Szabó István filmrendező melletti demonstrációban.
Az egyházi személyeket is bevonná Fodor a leleplezhető közszereplők körébe. Igaz, csak azokat, akik területi vagy országos szinten irányítják az egyházakat. Az egyházi ügynökkérdésről már sokszor lefolytatott vita újbóli felélesztéséhez az szolgáltatott apropót, hogy az Élet és Irodalom című hetilap Ungváry Krisztián történész tollából Paskai László volt esztergomi érsek ügynökmúltját feltáró cikket közölt a múlt héten. A katolikus egyház vezetése ugyan politikai motivációjúnak mondta a történtek megszellőztetését, egyre valószínűbb azonban, hogy előbb-utóbb az egyházakra vonatkozó adatok is nyilvánosságra kerülnek. Az egyházak kiemelt célpontjai voltak az állambiztonsági “munkának”, Varga László történész becslése szerint az egyházi személyek 1-2 százaléka lehetett ügynök. Nem volt olyan plébánia vagy lelkészség, ahol ne jártak volna rendszeresen az állambiztonság emberei, s a hierarchiában magasabban állók nyilván nagyobb nyomásnak voltak kitéve. Ezért nem lesz meglepő, ha prominens egyházi személyek érintettségét tárják majd fel a történészek; tavaly a katolikusok saját szakértői bizottságot is felállítottak, a múlt általuk objektívnek ítélt módon való feltárására.
Miközben a politikusok vitatkoznak, a történész kutatók már láthatóan rég túl vannak a közszereplő-nem közszereplő kérdésen. Bár Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman szerint törvénytelen volt például Szabó István ügyének nyilvánosságra hozatala, s bírósági jogorvoslatot ajánlott a hasonló helyzetbe kerülteknek, az adatvédelemről szóló törvénynek van olyan paragrafusa, amely a történészeket védi. Eszerint személyes adatokat a tudományos kutató akkor hozhat nyilvánosságra, ha “az a történelmi eseményekről folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához szükséges”. Márpedig a történészek álláspontja szerint mind Szabó István, mind Paskai bíboros esetében ez volt a helyzet.
