Helybenhagyta az I. fokú bíróság döntésének büntetési tételekre vonatkozó részét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné Dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa, így jogerősen 5 év fegyházbüntetést kapott az a kiszállási férfi, K. Z., aki késsel támadt saját húgára.

A szakképzetlen, alkalmi munkákból élő, nős, hat gyermeket nevelő vádlott 2005. június 9-én napközben nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd ezt követően, délután 5 óra tájban kocsiba szállt, s ittasan úgy vezette forgalmi engedéllyel nem rendelkező járművét Balotaszállásra, hogy jogosítványa nem volt.

K. Z. az említett napon azért ment Balotaszállásra, hogy egy lószerszámmal kapcsolatos ügyletet lebonyolítson. A vádlott nem számított arra, hogy húga, K. M. – akivel családi okok miatt rossz viszonyban volt – is a tanyán lesz.

Amikor a tanyán a vádlott kiszállt a kocsiból, szóváltás alakult ki a vádlott és a sértett között, majd a vádlott ököllel arcul ütötte a húgát. A sértett megpróbált elmenekülni, de bátyja követte, elővette zsebkését, és előbb vállon szúrta a nőt. Majd amikor a sértett földre került több szúrást is mért a sértett mellkasa, hasa és combjai irányába, de a szúrások a sértett védekezésének eredményeként célt tévesztettek.

A vádlottat a további szúrásokban a vádlott édesanyja és fia akadályozta meg, akik lefogták, s így a húga el tudott menekülni. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de a támadás okozhatta volna a sértett halálát is. A halálos következmény, illetve a súlyosabb sérülés elmaradása nem a vádlotton, hanem a sértett védekező magatartásán múlott – mondta ki ítéletében az I. fokon eljáró bíróság.

Ezek után emberölés bűntettének kísérletében és ittas járművezetés vétségében találta bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2005. október 12-én K. Z. (1972) vádlottat. Ezért őt a bíróság halmazati büntetésül, mint többszörös visszaesőt, 5 év fegyházra ítélte, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést.