Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a Békés Megyei Bíróság I. fokon meghozott döntését akként, hogy a vádlott, R.Z. által elkövetett vérfertőzés bűntettét folytatólagosnak minősített.

Nem változott a büntetési tétel, így a nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette és más bűncselekmények miatt megvádolt R.Z. jogerősen 12 év fegyházbüntetést kapott. A táblabíróság kimondta, hogy a vádlott büntetéséből feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az özvegy, munkanélküli, alkalmi munkákból élő, korábban többször is büntetett vádlott sarkadi házában élt együtt az 1983 szeptemberében született gyermekével, R.V. sértettel, akit 1994 júniusától egyedül nevelt.

A vádlott 1994 júliusától erőszakkal és fenyegetéssel, valamint a lány védekezésre képtelen állapotát kihasználva, heti rendszerességgel közösült az akkor 11 éves gyermekével. A vádlott tettét minden alkalommal ittasan követte el, ilyenkor a lány ruháit letépte. Az erőszakos közösülések éveken át folytatódtak, míg 2001. augusztusában a sértettnek R. K. nevű gyermeke született a saját apjától.

Egy hónappal később az erőszakos közösülések tovább folytatódtak, majd 2004. augusztus 17-én a jelen üggyel kapcsolatosan a vádlottat őrizetbe vették. Az őrizetből szabadulva a vádlott ismét a lányára támadt, s augusztus 19-én erőszakolta meg utoljára, kisgyermekük jelenlétében.

A rendőrség állampolgári bejelentésre indított vizsgálatot az ügyben.
Az I. fokon lezajlott tárgyaláson nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettében, nevelése alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettében, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettében és vérfertőzés bűntettében találta bűnösnek a Békés Megye Bíróság 2005. november 11-én R. Zoltán (1963 – sarkadi lakos) vádlottat, s ezért őt 12 évi fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Az ítélet ellen a vádlott elsődleges felmentés, másodlagosan az ítélet enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezés, míg védője csupán a vérfertőzés bűntettében látja elítélhetőnek védencét, egyebekben felmentést kért.