Ártatlannak bizonyult halálraítélteket, egyetemi tanárokat és ügyészeket hallgatott meg szerdán az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága, amely azt a témát boncolgatta, hogy milyen felkészültségű védőügyvédekre van szükség a legsúlyosabb bűncselekményeket elkövetők perében.
A meghallgatott személyek egyöntetűen panaszkodtak a hivatalból kirendelt ügyvédek felkészültségére, olyan esetekről is beszámoltak, amikor az ügyvéd elaludt vagy éppen alkoholt fogyasztott a tárgyalás során.
A meghallgatásra annak nyomán került sor, hogy a kongresszusban most vizsgálják a Patrick Leahy, Vermont demokrata párti szenátora és társai által beterjesztett törvényjavaslatot, amely a jogászi tévedések elkerülését hivatott szolgálni. Az ártatlanok védelméről szóló törvény néven futó indítvány egyebek között előírná egy jogi szakértőkből álló bizottság felállítását, amely országosan érvényes kritériumokat határozna meg a védőügyvédekre, hogy ezáltal biztosítsák a vádlottak, különösen a legszegényebbek érdekeinek jobb minőségű védelmét. A törvényjavaslat szorgalmazza a DNS-tesztek gyakoribb használatát is.
– Javaslatunk célja egyszerű, de nagyon fontos: csökkenteni annak kockázatát, hogy ártatlan embereket végezzenek ki tévedésből – hangoztatta Leahy szenátor, aki egyben az igazságügyi bizottság elnöke is.
A törvénytervezet ellenzői viszont attól tartanak, hogy a törvényjavaslat célja közvetett módon nem más, mint a halálbüntetés megkérdőjelezése. Orrint Hatch republikánus szenátor úgy fogalmazott: leginkább attól tart, hogy az indítvány a halálbüntetés eltörlését szorgalmazó csoportok malmára hajtja a vizet.
Közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak többsége pártolja a halálbüntetés fenntartását, de egyre többen vannak azok, akik kétségbe vonják annak igazságosságát.Az utóbbi félév alatt egy tucatnyi elítéltről derült ki, hogy ártatlanul került börtönbe. Közülük hatan siralomházban ültek.
Az 1995-ben fegyveres rablásért és gyilkosságért halálra ítélt Gary Drinkard három hete szabadult, miután az alabamai legfelsőbb bírósága újabb, alapos vizsgálata nyomán fény derült ártatlanságára. A szenátusi meghallgatáson elmondta, hogy ügyvédjei olyan felkészületlenségről tettek tanúbizonyságot, amely már a szürrealizmusba hajlott.
Michael Graham mindössze 22 éves, amikor egy 1986-ban elkövetett gyilkosságért 1987-ben – szintén ártatlanul – halálra ítélték. A börtönből tavaly decemberben kiszabadult férfi elmondta: egyik ügyvédje éppen csak kikerült az iskolapadból, a másiknak soha nem volt még ilyen ügye, ráadásul a pert pillanatok, alig néhány nap alatt “lezavarták”.
Leahy szenátor hangsúlyozta, hogy meglátása szerint az ügyvédek felkészületlensége valódi és sürgős megoldást igénylő probléma. Az ezzel kapcsolatban benyújtott törvényjavaslatának a száztagú szenátusban 19, a 435 tagú képviselőházban pedig kétszáz támogatója van.