A Nemzetközi Büntetőbíróság hétfőn tartotta első fogvatartottjának bírósági tárgyalását. Thomas Lubanga Dyilo, aki a Kongói Demokratikus Köztársaság egyik lázadó haduraként ismert, a Lendu törzs területe ellen intézett etnikai indíttatású támadásokat részben azért, hogy az ott nagy mennyiségben található aranylelőhelyek feletti ellenőrzést megszerezze.

Lubanga ügye „jó kezdés” az ICC számára, hiszen számos igen komoly háborús bűntettel vádolják, így például gyilkossággal, nemi erőszakkal, kínzással és az áldozatok megszégyenítésével is. Lubanga ugyanakkor nem számíthat politikai támogatásra, hiszen elítélése aligha okozna különösebb politikai visszhangot Kongón kívül.

Szakértők azonban egyelőre nem igazán tudják felbecsülni, hogy a közelgő kongói választásokat milyen irányban befolyásolja majd az ország egyik fontos (de minden bizonnyal bűnöző) politikai szereplőjének kiiktatása az államélet színteréről.