Az Országos Választási Bizottságtól kérne a Fidesz állásfoglalást arról, hogy idén már a szavazóbiztosok szeme láttára kelljen a borítékba tenni a szavazólapot. A láncszavazást kizáró változtatásról ma egyeztetnek a pártok, az azonban nem egyértelmű, hogy az állásfoglalás kötelező érvényű lenne-e.

Négypárti egyeztetést hívott össze mára a Fidesz, hogy a parlamenti erők együttes fellépése nyomán megváltozzon a parlamenti szavazás gyakorlata. Az ellenzéki párt a láncszavazás lehetőségének kizárása érdekében azt javasolja, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) a pártok kérésére adjon ki állásfoglalást arról, hogy a választási bizottság szeme láttára kelljen borítékba tenni a kitöltött szavazólapot. A Fidesz szerint erre azért van szükség, hogy a cédulát senki se vihesse ki a szavazóhelyiségből, vagyis ne indíthassa el a láncszavazást. Azért, hogy kiderüljön, ha valaki egy összehajtogatott üres papírt tett a borítékba, mindkét oldalán lepecsételnék a szelvényt – javasolja a párt.

Lapunknak mindhárom megkeresett párt illetékese azt mondta, ott lesznek a megbeszélésen. Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke és Herényi Károly MDF-frakcióvezető közölték: ha nincs jogi akadálya a Fidesz javaslatának, egyetértenek vele. Herényi hozzátette: az MDF az új ciklus első ülésén beterjeszti a választási törvény módosítását, amellyel eltörölnék a borítékos szavazást.

Az MSZP is kész megvitatni a Fidesz felvetéseit, sőt a szocialisták saját javaslatcsomaggal is készülnek az egyeztetésre – közölte Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese. A konkrét ötleteikről annyit mondott: dolgoznak rajtuk. Az MSZP emellett kezdeményezi, hogy a megbeszélésre az OVB elnökét, valamint mind a tíz, országos listát állító pártot hívják meg. Szigeti Péter, az OVB elnöke lapunknak azt mondta, a testület jogszabály-értelmezési kérdésekben adhat ki kötelező érvényű állásfoglalást, vagyis azt kell majd vizsgálnia, hogy ez az eset jogértelmezési vagy jogalkotási kérdés-e. Ha ugyanis ez utóbbi, akkor az OVB-nek nincs hatásköre. Nem világos azonban, hogy egy esetleges állásfoglalás kötelező érvényű lenne-e a szavazókra: Szigeti azt mondta, a döntés “iránymutató”, vagyis szerinte lényegében kötelező, ezt erősíti az is, hogy nem lehet megfellebbezni. Halmai Gábor OVB-alelnök (és alkotmányjogász) ugyanakkor kérdésünkre azt mondta: nem lenne szankcionálható, ha a szavazó mégis a szavazófülkében tenné – vagy nem tenné – be a cédulát a borítékba.