Az alvilági erőviszonyok átrendeződését is eredményezheti a kecskeméti maffiaperben született elsőfokú ítélet: a vádlottakat összesen 68 év fegyházbüntetésre ítélték. Az elsőrendű vádlott 12 évet kapott, de társai sem úszták meg sokkal kevesebbel. Bár úgy tudjuk, a bandának vannak még szabadlábon lévő tagjai, valószínűtlen, hogy a börtönből a vezetők képesek lesznek tovább irányítani kinti érdekeltségeiket, amelyekre így más bűnözői csoportok tehetik rá kezeiket.

A vádirat szerint az első fokon 12 év fegyházbüntetésre ítélt Radnai László a kilencvenes évek közepétől egy bűnszervezet első számú vezetője volt. A hierarchikusan felépített szervezetben közvetlenül alatta helyezkedett el a most 10 év fegyházra ítélt Mészáros Péter, az 5 év fegyházra ítélt Csüllög Zsigmond és a 6 év fegyházra ítélt Ferencsik Attila. A szervezet harmadik szintjén állt, de – Radnai felügyelete alatt – még irányítási és döntési joggal rendelkezett Molnár Miklós Richárd. A nyomozók szerint ez az öt ember hozta meg a döntéseket, a végső szó azonban minden esetben Radnaié volt.

Bevételi források

A vádirat szerint a Radnai vezette bűnszervezetnek kábítószer-kereskedelemből, prostitúcióból és védelmi pénzek beszedéséből származtak bevételei. Radnaiék ezen kívül fél illegális és legális üzletekben is érdekeltek: régiségboltjaik, teniszpályájuk, szállodájuk és éttermeik vannak – egyikük tulajdonában áll például a Budapest belvárosában található Zsiráf étterem is.

A bűnszervezeten belül munkamegosztás volt: Csüllög a pénzügyi visszaélések végrehajtására szakosodott, Molnár ellenőrizte a szórakozóhelyeket Budapesten és a Balatonon, de ő koordinálta az erőszakos fellépést igénylő akciókat is. Radnaiék a nyolcvanas-kilencvenes években sem voltak ismeretlenek a rendőrség előtt: érdekeltségükbe tartozott az illegális olajüzletből profitáló Energol Rt., és a magyar-ukrán autóüzletre specializálódott Conti-Car Kft. Utóbbi cégeket rendőrök és bűnözők egyaránt gyakran hozták összefüggésbe a kilencvenes években zajló robbantásos bűncselekményekkel.

Mindehhez persze emberekre, vagy ahogy az alvilágban mondják, „katonákra”, végrehajtókra volt szükségük. Ilyen szerepet töltött be N. Endrigo, Z. Imre, Á. Zsolt, P. József, valamint az egykori válogatott birkózó, ifjúsági világbajnok Gelénesi Nándor. Állítólag Radnaiék bőkezűen honorálták katonáikat: a testőrök például százezres fizetést, mobiltelefont, lakást és Audit kaptak.

További részletek: http://hvg.hu/…adnaiek.aspx