Prodi szerint fel kell gyorsítani az integrációt

Romano Prodi az integrációpárti tagországok összefogásával szeretne új életet lehelni az Európai Alkotmányba. Prodi szerint Hollandia és Nagy-Britannia nem lenne a "mag Európa" része.

A Bizottság volt elnöke egy brit napilapnak adott interjújában leszögezte: olyan szövetséget kell létrehozni az EU-n belül, amelynek tagjai prioritásnak tekintik a közös európai politikát. Prodi nyilatkozatában kifejtette: „nem csak Franciaországgal és Németországgal kell szoros kapcsolatot létrehoznunk, hanem az ún. hatokkal is, mint Belgium és Luxembourg, de nem Hollandia”. Arra a kérdésre, hogy vajon Nagy-Britannia is a kemény maghoz tartozna-e a volt bizottsági elnök kijelentette: „azt hiszem, hogy nehéz lenne Nagy-Britanniát a szorosabb integrációért küzdő tagállamok közé sorolni.”

A Prodi által megfogalmazott elvek nem újak, hiszen az úgynevezett mag-Európáról szóló vita már régóta tart az EU-ban. A „mag Európa” gondolat még az 1990-as években, német konzervatív körökből származik, de azóta támogatásra lelt Franciaországban és Belgiumban is. A gondolat lényege, hogy míg egyes tagállamok szorosabbra fűzik az integrációt, mások nem vesznek részt benne.

Prodi szerint Olaszországnak, Németországnak, Franciaországnak és Spanyolországnak kell vezetnie az integráció felgyorsulását célzó intézkedéseket. Az újonnan megválasztott olasz vezető szerint az Alkotmányról egész Európában 2009-ben az európai parlamenti választásokkal egy időben kellene szavaznia az európai polgároknak. Prodi az Alkotmányban hagyná az Alapvető Jogok Európai Kartáját, a döntéshozatali mechanizmusokról, valamint az EU intézményeinek meghatározásáról szóló első fejezetet, de kivenné a szövegből a technikai leírásokat, melyek szerinte megrémítették az embereket.

  • kapcsolódó anyagok
EU-ALKOTMÁNY