A törvénytervezet révén az orosz tőkepiaci felügyelet olyan jogokat szerezhet, melyek felhatalmazzák, hogy kivizsgálja a bennfentes kereskedelemre és részvénymanipulációra utaló ügyleteket és az orosz Belügyminisztérium segítségével a bíróságok elé vigye az ezekben résztvevőket.

A tervek szerint akár több millió dolláros bírság és börtönbüntetés is kiszabható azokkal szemben, akiknek bűnösségét megállapítják.

A Moszkvában működő nyugati bankárok is arról számolnak be, hogy közülük többen olyan dolgokat engedtek meg maguknak Oroszországban, amit otthon biztosan nem tennének. Több esetben vizsgálatok is folytak, de – például az orosz UBS esetében – visszaélést végül nem állapítottak meg és vádemelésre sem került sor.

A bennfentes kereskedelmi ügyletek ellen kidolgozandó törvény végrehajtása során az orosz felügyelet különös figyelmet fog szentelni a korrupt állami tisztviselőknek, akik hamarabb értesítik az őket megkenő bankárokat és brókereket, mint a szélesebb nyilvánosságot. Több olyan esetről tudnak az orosz felügyelet munkatársai, amikor egy-egy, a tőkepiacra is kihatással bíró bejelentés megtörténte előtt annak hatása már érződött a moszkvai tőzsdén.

A szabályozás kidolgozását az is indokolja, hogy a moszkvai tőzsde forgalma egyre növekszik: csak 2005-ben mintegy 80 százalékkal haladta meg a 2004-es értéket.