Az Ügyészek Országos Egyesülete – hagyományteremtő szándékkal – 2006. évben kulturális körutazást szervez az ügyészség dolgozói, illetve partnereik és barátaik, valamint a társszakmák képviselői számára. Az idei évben a kárpátaljai és a máramarosi magyar emlékeket keresik fel.

A 2006. május 24-28. között lebonyolításra kerülő út programja:

1.nap: Békéscsaba (Szeged) – Budapest – Beregsurány – Mezővári.
Elutazás Békéscsabáról, a kora reggeli órákban a Békéscsaba-(Szeged) Kecskemét-Budapest-Beregsurány (határ)-Beregszász útvonalon. (Szeged – Kecskemét között transzfert biztosítunk.) Útközben a beregi táj nevezetességeit is felkeressük: Tákos-Csaroda középkori fatemplomát, Máriapócs híres zarándok templomát. Beregszászon rövid séta: Hősök tere, Bethlen kastély, Kárpátaljai Magyar Főiskola. Vacsora, szállás Mezőváriban, magyar családoknál, fürdőszoba használattal.

2.nap: Munkács – Vereckei-hágó – Szolyva.
Munkácsra, a Zrínyi Ilona által hősiesen védett várhoz utazunk, majd sétálunk a szépen felújított belvárosban (Rákóczi uradalmi háza, Fejér ház (a Rákóczi család elkobzott rezidenciája), Munkácsi Mihály emlékek, római katolikus templom). Megpihenve továbbindulunk a honfoglaló magyarok nyomába, a Verecke-i hágó felé (841 m), ahol őseink Árpád vezetésével a Kárpát–medencébe érkeztek. Leereszkedve Szolyvát keressük fel, megtekintjük a sztálini lágerek áldozatainak emlékparkját (malenkij robot). Vacsora, szállás Beregszász környékén magyar családoknál, fürdőszoba használattal.

3.nap: Csetfalva – Halmi (határ) – Szinérváralja – Misztótfalu – Koltó – Nagybánya.
Kora reggel elhagyjuk Ukrajnát, Szatmáriba Románia északi részébe indulunk. Halmin és Sárközújlakon áthaladva az Iza völgyén át érkezünk Románia legészakibb részébe. Szinérváralján keresztül érkezünk Misztótfaluba, ahol a híres nyomdász Misztótfalusi Kiss Miklós emlékházát és múzeumát keressük fel. Koltón a híres Teleki kastélyt keressük fel (itt töltötte Petőfi mézesheteit), Petőfi múzeum és Petőfi emlékek. Nagybányán városnézés, az ásványgyűjtemény megtekintése, majd vacsora és szállás háromcsillagos szállodában.

4.nap: Máramaros és Szatmár magyar emlékei
Ezen a napon Máramaros és Észak-Erdély rejtett zugában a népi építészet élő múzeumát keressük fel, famíves kapuk, fatemplomok között járva. Különleges élmény Szaploncán a vidám temető meglátogatása (színes sírfeliratok, rigmusok), Máramarosszigeten rövid séta, Hollóssy Simon szülőháza, Néprajzi Múzeum. Az Iza-folyó völgyében folytatjuk utunkat, felkeresve a világörökség részét képező barcánfalvi fatemplomot (Európa legnagyobb fatemploma). Ezután Aknasugatagon járunk (sós forrásairól vált nevezetessé), majd a Gutin-hágón át érkezünk vissza nagybányai szállodánkba, vacsora.

5.nap: Szatmárnémeti – Érmindszent – Budapest – Szeged – Békéscsaba
Reggeli a szállodában, majd Szatmárnémetibe indulunk. Rövid városnézés: püspöki székesegyház, Vécsey ház, zsinagóga. Továbbutazva megállunk Ákoson, megtekintjük a Schulek Frigyes vezetésével restaurált református templomot. Érmindszenten Ady emlékeket keresünk fel, majd Nagykárolyban a Károlyi család kastélyánál megpihenve sétálunk kertjében. A város híres szülöttei Károlyi Gáspár és Kaffka Margit. Hazafelé indulunk a Ménkvállaj (határ)-Budapest-Kecskemét-Szeged-Békéscsaba útvonalon.

Részvételi díj 1 főre: 47.000 Ft
Utazás: autóbusszal, idegenvezető kíséretében
Elhelyezés: 2 éjsz. szállodában * * * és éjsz. magánházakban (2-3 á. szobák, fürdőszoba használattal)
Ellátás: 4x félpanzió
Belépők, tájékoztató árai: 10 Euro

Minimális létszám: 38 fő. Csatlakozási lehetőség: Békéscsaba-Szeged-Kecskemét-Budapest útvonalon. Transzfer csatlakozás: Pécsről, Kaposvárról, Debrecenből, Nyíregyházáról és Miskolcról autóbusz induláshoz külön díj ellenében. A részvételi díj belépőket, illetve útlemondási biztosítást nem tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) 400,- Ft/nap/fő, jelentkezéskor lehet megkötni.

Jelentkezés módja: a http://www.zseppelin.hu honlapon on-line (az ügyészek fülre kattintva), az iroda fax számán vagy szegedi és kecskeméti irodájában. A honlapon a végleges programajánlat a főoldalról elérhető, de a megjegyzésben jelezni kell, hogy a jelentkező az egyesület zárt csoportjához kíván csatlakozni.

Minden kedves kollégát szeretettel várunk a kirándulásunkon!

Dr. Fazekas Géza
kulturális ügyvivő
e-mail: Fazekas.Geza@mku.hu
mobil: 30-525-1126

Az utat lebonyolító utazási iroda: Zseppelin Utazási Iroda
6720 Szeged, Feketesas u. 17.;
levélcím: 6701 Pf. 992.;
tel.: 62/426-084; fax: 62/424-048;
e-mail: zseppelin@zseppelin.hu;
honlap: http://www.zseppelin.hu