Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának 4. sz. eljáró tanácsa állampolgári bejelentésre megvizsgálta a Magyar Rádió Rt. egy 2006. március 26-án sugárzott kézilabda mérkőzés közvetítését, melyben a panaszos kifogásolta, hogy a műsorvezető durván sértegette a román bírókat, és a származásuk miatt magyarellenességgel is vádolta őket.

A Panaszbizottság 4. számú eljáró tanácsa azt az egyhangú véleményt alakította ki, hogy a panasz megalapozott.

“Az eljáró tanács megállapítja, hogy a kifogásolt sportközvetítés során – amely tudósítások esetében különös tekintettel kell lenni az ilyen események túlfűtött érzelmekkel telített körülményeire – a riporter visszatérően románokként említette a két bírót, sértő kifejezések kíséretében is használva a “román” szót. A riporter azt a feltételezést is sugalmazta, hogy a két bíró származása miatt elfogult a magyar csapat ellen, valamint így fogalmazott: “Hozzásegítik a szűk eredményhez a románok a vendég együttest. Nem tudok szavakat találni, ilyenkor az ember elveszti az önkontrollját. Belül vagyunk az utolsó egy percen, és hogy ha a közönség megvárná itt, és nem azt mondom, hogy köpködjék le, mondják el a véleményüket ennek a két szélhámosnak, azt mindenképpen megérdemelnék, hogy egy pszicho-terrorban részesítsék a kivonulásnál a mérkőzést követően, majd amikor megfürödtek, és fölismeri őket a szurkolótömeg.”

Az eljáró tanács megállapítja, hogy mindez sérti a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény azon alapelveit, amelyek szerint a műsorszolgáltató tevékenysége nem irányulhat faji szempontokon, előítéleteken alapuló, gyűlölet keltésére is alkalmas bemutatásra, és a közszolgálati műsorszolgáltató mindezeken túlmenően is fel kell lépjen az előítéletekkel szemben.