Az ülés házigazdája az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, amely a hálózat létrejötte, 2004 óta alapító tagja a szervezetnek.

Az igazságszolgáltatás, a bíráskodás az Unió 12 tagállamában működik a magyar szervezeti rendszerhez hasonló önigazgatási formában. A nemzeti intézmények közötti együttműködés célja, hogy a tagállamok tapasztalatot, véleményt cseréljenek szervezeti és működési kérdésekben, és közösen tekintsék át a folyamatosan változó környezetben kijelölhető célokat.

A Hálózat évente tart közgyűlést és két évre választja a tisztségviselőit. Az éves közgyűlések között a Hálózat munkabizottságokban végzi feladatát.

A budapesti megbeszélésen ma a magyar mellett a finn igazságszolgáltatási tanács képviselője ad tájékoztatást nemzeti intézménye munkájáról, valamint előkészítik a Hálózat 2006. május 25-26-i wroclawi közgyűlését.

A tervek szerint az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának közgyűlésére 2008. évben Budapesten kerül sor.