Egy büntetés-végrehajtási intézettel szemben támasztott alapvető követelmény a korszerűség. Lehetőséget nyújtson arra, hogy az ott elhelyezettek ne csak a büntetési idejüket töltsék, hanem olyan foglalkozást űzzenek, amely segíti a társadalomba való visszailleszkedésüket – mondta Petrétei József avatóbeszédében.

Az igazságügy-miniszter szavai szerint a fiatalkorúak fogva tartására szolgáló tököli, kecskeméti és a Miskolchoz közeli szirmabesenyői után, az országban negyedikként felépült pécsi regionális intézmény alkalmas erre a feladatra, hiszen lakói a falakon belül elsajátíthatják a bádogos és a képkeretező szakma alapjait, bővíthetik számítástechnikai ismereteiket.

Az átadási ünnepségen, amelyen részt vett Csere László vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka is, elhangzott: a beruházás egymilliárd forintos költéségének hetven százalékát Phare-támogatásból fedezték.

Az intézet színvonala megfelel az európai uniós szabványoknak és elősegíti azon elv érvényesülését, hogy a fiatalkorú elítéltek minél közelebb maradhassanak lakóhelyükhöz és ne szakadjanak el családjuktól.