A GVH tegnap nyilvánosságra hozta a verseny szabadságával, valamint a fogyasztói döntések szabadságával kapcsolatos alapelveinek tervezetét. A két most közzétett dokumentum tervezet a GVH klasszikus versenypolitikai, illetve a hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi feladataival kapcsolatos legalapvetőbb, általános megközelítésbeli kérdéseket taglalja azzal a céllal, hogy tovább növelje a GVH működésének átláthatóságát és kiszámíthatóságát, így járulva hozzá a jogbiztonság fokozásához, valamint a versenykultúra fejlődéséhez. A GVH egyben lehetőséget biztosít a versenypolitikai kérdésekkel foglalkozó szakmai közönség részére a tervezetekkel kapcsolatos észrevételek megfogalmazására.

A GVH tegnap két egymástól elkülönült, de egymással kapcsolatban és párhuzamban álló anyagot tett közzé annak érdekében, hogy tovább javítsa a hivatal működésének átláthatóságát és kiszámíthatóságát, és hogy így hozzájáruljon a jogbiztonság fokozódásához. Mivel mindkét anyag tartalmazza a bemutatott elvekkel kapcsolatos szakmai hátteret is, a közzététellel a GVH reményei szerint a magyarországi versenykultúra, illetve fogyasztóvédelmi kultúra fejlődéséhez is hozzájárul.

„A verseny szabadságával kapcsolatos, a GVH által követett alapelvek” című dokumentum a GVH munkájának azon legalapvetőbb elveit taglalja, amelyek a klasszikus versenypolitika területére vonatkoznak, vagyis a fúziókkal, a versenyt korlátozó megállapodásokkal, az erőfölénnyel való visszaéléssel, valamint a versenypártolással, és a versenykultúra fejlesztésével függenek össze. A tervezet többek között deklarálja, hogy feladata, hogy a verseny védelmén keresztül elősegítse, a fogyasztói jólét növekedését, vagyis azt, hogy a fogyasztók jó minőségű termékeket alacsony áron és nagy választékban vásárolhassanak meg. A tervezet olyan intézményi és működési kérdésekkel is foglalkozik, mint például a GVH függetlensége, vagy a prioritások meghatározása. A tervezet külön is kiemeli, hogy a versenyképességhez nem a verseny indokolatlan korlátozásán, hanem ellenkezőleg, a verseny érvényesülésén át vezet az út.

„A fogyasztói döntések szabadságával kapcsolatos, a GVH által követett alapelvek” című dokumentum a fogyasztó megtévesztés és azzal rokon magatartások kérdéskörével kapcsolatos legalapvetőbb elveket fogalmazza meg. E területen is a fogyasztói jólét biztosítása a hivatal végső célja. A tervezet nem foglalkozik külön az intézményi és működési kérdésekkel, mivel azokat a másik dokumentum már tartalmazza.

A tervezetek tartalma már korábban is megjelent a GVH munkájában, de az alapelvek megfogalmazásával még egyértelműbbé válik mind a GVH jogalkalmazási, mind pedig általánosabb versenypolitikai tevékenységének ars poeticája, amely a jövőben minden tekintetben a GVH működésének alapját képezi majd.

A tervezetek közzététele egy konzultációs folyamat kezdete, melynek során a GVH 2006. szeptember 30-ig észrevételeket vár a versenypolitikai, illetve a fogyasztóvédelemi kérdésekkel foglalkozó szakmai közönség részéről. A konzultációs folyamat lezárultát követően, várhatóan 2006 végig, a GVH véglegesíti és közzéteszi a két dokumentumot.

Mindkét dokumentum tervezete elérhető a GVH honlapján, ahol az észrevételek megtételének pontos módjáról is tájékozódni lehet.