A Bizottság szerint ideje, hogy a párbeszédet konkrét lépések kövessék, ezért a testület politikai menetrendet fogadott el, amely összesíti a D-terv és nemzeti szinten folytatott viták eredményét, és javaslatot tesz az Európai Tanács júniusi csúcstalálkozóján megvitatandó kérdésekre.

A testület javaslatában kifejti: az Európáról szóló vita rávilágított arra, hogy eltérés van az Európa által hozott intézkedések és a közvélemény Európa-megítélése között. Ezért Brüsszel az európai polgárok által felvetett problémákra fókuszálna.

Az EU további bővítésével kapcsolatban a dokumentum úgy fogalmaz, hogy a testület megerősíti meglévő kötelezettségvállalásait, és rövidesen stratégiai dokumentumot tesz közzé az Unió külső kapcsolatairól, valamint később az év folyamán vitát kezdeményez a globalizáció külpolitikai következményeiről.

Az intézményi kérdésekkel kapcsolatban a Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Tanács júniusi ülésén vitassák meg annak lehetőségét, hogy 2007-ben, a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulóján politikai nyilatkozatban rögzítsék az intézményi kérdések rendezését.

A testület az előzetes kiszivárogtatásoknak megfelelően javasolja, hogy az EU tagországai emeljék uniós szintre több, a közbiztonságot érintő bel- és igazságügyi téma kezelését. Az elnök azzal indokolta a javaslatot, hogy a közbiztonság az uniós lakosság egyik legfontosabb aggodalma, és erre a leghatékonyabb válasz uniós együttműködéssel adható. Elsősorban a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harc témakörébe eső ügyekről van szó – mondta Barroso.