Az utolsó, februári 13-i ülés után több mint kilencven nappal ma ismét képviselői zsivaj töltheti be a parlamenti ülésterem patkó alakú széksorait, az öt parlamentbe jutott frakció részvételével ma tartja alakuló ülését az új összetételű törvényhozás.

A választás utáni első alkalom, mint mindig, most is elsősorban a formalitásoké lesz, a köztársasági elnök és a korelnök köszöntőbeszéde, illetve a választásokról szóló beszámolók meghallgatása után a történelmi zászlók előtt tesznek ünnepélyes esküt a képviselők.

A választások immár hivatalos, jogerős végeredményének megfelelően az MSZP 190, a Fidesz 141, a KDNP 23, az SZDSZ 20, az MDF 11 fős frakcióval képviselteti magát, de a Somogyért Egyesület színeiben mandátumot nyert Gyenesei István személyében egy független képviselő is megkezdheti a munkát.

Az eskü után megejtendő, az új országgyűlés tisztségviselőiről szóló tikos szavazáson nagy meglepetés nem várható, a parlamentbe jutottak minden bizonnyal igent mondanak majd az MSZP által házelnöknek jelölt Szili Katalin, az SZDSZ és a Fidesz alalnök-jelöltje, Világosi Gábor és Áder János, illetve az összesen tíz jegyzőaspiráns megválasztására.

Az egyelőre még titkos kormánystruktúra ismeretében a frakciók jövő héttől újabb körben egyezkednek majd az alelnökök végleges számáról, illetve a ház érdemi munkájának megkezdéséhez elengedhetetlen szakbizottságok számáról és szerkezetéről. A kormánypártok, úgy tudjuk, tizenhat, legfeljebb tizennyolc testületet működtetnének a jelenlegi huszonhat helyett, lenne például olyan új bizottság, amely három mostani munkáját végezné a jövőben.

A végleges szerkezetről információink szerint a kormánypártok között is maximum a hét végére születhet megállapodás, de a végső struktúrát értelemszerűen a három ellenzéki frakcióval közösen kell elfogadniuk.

A mai alakuló üléstől kezdve a kabinet már csak ügyvezető kormányként, korlátozott jogkörökkel működik.