A Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorfolyama rendszeres jelleggel sérti a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt – állapította meg az Országos Rádió és Televízió Testület.

A Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorfolyama rendszeres jelleggel sérti a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt – állapította meg az Országos Rádió és Televízió Testület, amely ezért írásbeli figyelmeztetésben részesítette a műsorszolgáltató MR Rt.-t, s felszólította a jogsértő magatartás megszüntetésére, illetve arra, hogy a jövőben tartózkodjon a jogsértéstől.

Ez az első olyan eset, amikor az ORTT nem csak konkrét kijelentéseket kifogásolt valamely programban, hanem kimondta: “…a műsor egészének hangvétele, szellemisége az, amely sérti a médiatörvényt”. A médiahatóság határozata szerint a Vasárnapi Újság rendszeresen sérti a sokoldalúság, a tényszerűség, a tárgyilagosság és a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi követelményeit. A műsort igen elfogult és pártos témabemutatás jellemzi, időnként nyíltan, némely esetben pedig burkolt formában diszkriminatív az általa pellengérre állítani kívánt kisebbséggel szemben, a riportszerkesztések legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy mindig egy irányba hajlik és így lehetetlenné teszi a közönség objektív információkhoz való jutását – áll a többi között a határozatban.

További részletek a Népszabadság cikkében