A Társaság a Szabadságjogokért 2006. márciusában jogerősen pert nyert a Magyar Hivatalos Közlönykiadóval (MHK) szemben, azonban a Közlönykiadó a mai napig nem tett eleget kötelezettségének, és nem adta ki a szerkesztőbizottsági tagok juttatására vonatkozó adatokat. A TASZ ezért 2006. május 31-én bírósági végrehajtást kért a Közlönykiadó ellen.

A TASZ korábban azt szerette volna megtudni, hogy a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában álló MHK szerkesztőbizottságának tagjai, köztük közigazgatási és helyettes államtitkárok személyenként 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben és 2005 első félévében milyen címen és formában, valamint milyen értékben kaptak a Közlönykiadótól juttatásokat.

Közérdekű adatok ki nem adása miatt indított és megnyert pereink folyamán ez idáig csupán egy esetben, Újpest Önkormányzata ellen kellett végrehajtást kérnünk. Akkor természetesen az adatok nagyobb részét meg is kaptuk, bár a végrehajtás még nem zárult le teljesen. Sajnos most ismét ehhez az eszközhöz kell folyamodnunk, mivel a Közlönykiadó továbbra is titkolózik, és a jelek szerint semmibe veszi a Fővárosi Ítélőtábla március elején a Magyar Köztársaság nevében meghozott jogerős ítéletét.” – közölte a jogvédő szervezet.