Több tucat új országos televízió- és rádióadó létesülhet Magyarországon

2006.06.20. Jogi Fórum / Nemzeti Hírközlési Hatóság

Magyarország számára akár 30-40 országos földfelszíni sugárzású digitális televízió- és számos új rádiócsatorna működtetését teszi lehetővé az elmúlt hét végén Genfben, az RRC06 nemzetközi frekvenciaelosztó értekezleten aláírt egyezmény, jelentette be hétfőn a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, Pataki Dániel.

A többéves előkészítést követően, 101 ország részvételével egy hónapig tartó Körzeti Rádiótávközlési Értekezleten Magyarországot a kormány határozata alapján az NHH, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM), valamint a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal (KFGH) szakemberei képviselték.

Az RRC06 jelentősségét jelzi, hogy a megelőző ilyen súlyú frekvenciaelosztó rendezvény 1961-ben, Stockholmban volt, és az akkori frekvenciakiosztás - 2012-es analóg/digitális átállással számolva - 50 évre határozta meg az analóg műsorszórás feltételeit, és Magyarország számára csak nagyon szűkös kereteket biztosított.

A június 16-án, Genfben befejeződött konferencián a részt vevő országok ismét több évtizedre szóló frekvenciafelhasználási lehetőséget kaptak. A digitális földfelszíni televíziózás beindításával, valamint a rádiózás digitalizálásával a magyarországi televízió- és rádió-műsorszórási kapacitás a többszörösére bővül - mondta Pataki Dániel.

A Genfben elért eredmény összességében 8 televíziós és 3 rádiós multiplexet jelent, ami a korábbi legoptimistább várakozásoknak felel meg - mondta Pataki. Figyelembe véve, hogy egy multiplexben a jelenleg leginkább elterjedt MPEG-2 tömörítési eljárással 4-5 tévéműsor, illetve 6-8 rádióadás sugározható, a Genfben megszerzett kapacitás 30-40 országos televízió- és mintegy 20 rádióműsor sugárzását teszi lehetővé a teljes digitális átállást követően.

Az audiovizuális kínálatot tovább növelheti, hogy a fejlettebb tömörítési eljárás alkalmazásával ezt a kapacitást meg is lehet duplázni. Az országos adások száma természetesen függvénye annak, hogy milyen arányban kerülnek a kapacitások megosztásra az országos, illetve regionális adások között. A megszerzett frekvenciák a műsorok számának növelése mellett olyan új szolgáltatások bevezetését is lehetővé teszik, mint az interaktív televíziózás, a HDTV vagy a DVB-H (mobil televíziózás).

A genfi konferencia döntése értelmében az UHF sávban az analóg adás legkésőbb 2015-ig, a VHF sávban pedig 2020-ig sugározható. Magyarország számára azonban a teljes digitális átállás határideje 2012 eleje, az EU határozata szerint ugyanis a digitális TV műsorszórásra történő átállást eddig kell befejezni az Unióban. A genfi egyezmény értelmében az átmeneti időszakban új analóg műsorszórási engedélyt már csak a digitális tervezéssel összhangban lehet kiadni.

A Magyarország által elért eredmény számokban:

Elfogadott magyar kiosztási körzet: 130
Ebből: VHF sávban: 26 T-DAB és 7 DVB-T, UHF sávban: 97 DVB-T
Elfogadott TV adóállomások száma: 626
Ebből VHF sávban: 91 (ebből 36 nagyteljesítményű), UHF sávban: 535 (ebből 251 nagyteljesítményű).
Mindez lehetővé teszi 3 T-DAB országos (rádió) hálózat kiépítését a VHF sávban, és 8 országos DVB-T (televízió) hálózat kialakítását (1 hálózat a VHF, 7 hálózat az UHF sávban).



DVB-H: Digital Video Broadcasting - Handheld, Földfelszíni digitális televízió-műsorszórás - mobil eszközre
DVB-T: Terrestrial Digital Video Broadcasting, Földfelszíni digitális televízió-műsorszórás
HDTV: High-Definition television, nagy felbontású televíziózás
MPEG: Motion Picture Expert Group, Szabványos tömörítési eljárás (mozgókép szakértők csoportja)
T-DAB: Terrestrial Digital Audio Broadcasting, Földfelszíni digitális hang-műsorszórás
VHF: Very High Frequency, 174-230 MHz-es frekvencia tartomány
UHF: Ultra High Frequency, 470-862 Mhz-es frekvencia tartomány

  • kapcsolódó anyagok
HÍRKÖZLÉS
MÉDIAJOG
NHH