A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2006. július 6-án megtartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Tesco-Global Áruházak Zrt. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy egyes akciós reklámkiadványaiban több termékére vonatkozóan nem a valóságnak megfelelő adatokat közölt. A GVH a Tesco-ra kiszabott 100 millió Ft versenyfelügyeleti bírság számításánál súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vállalkozással szemben ez immár a kilencedik marasztaló határozat.

Jelen versenyfelügyeleti eljárás tárgya a Tesco által milliós példányszámú akciós reklámkiadványaiban közzétett, egyes általa forgalmazott termékekre vonatkozó tájékoztatás volt.
A versenytörvény fogyasztók megtévesztésének tilalmára vonatkozó rendelkezéseinek célja a fogyasztók döntési szabadságának az áruk, illetve szolgáltatások közötti választással összefüggésben történő védelmezése, tilalmazva, hogy a fogyasztói döntés tisztességtelen befolyásolása révén a gazdasági verseny sérelmet szenvedjen. Ezek a szabályok a gazdasági versenyt oly módon óvják, hogy nem engedik tisztességtelenül befolyásolni a fogyasztói döntés mechanizmusát. A tisztességtelen befolyásolás kihat vagy kihathat a fogyasztókra, versenytársakra, illetve az azonos vagy egymást ésszerűen helyettesítő termékek közötti választásnak a folyamatára, s ezáltal a verseny alakulására.

A nyereség és vagyonszerzés céljából gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokkal szemben általános versenyjogi követelményként fogalmazódik meg, hogy a magáról vagy termékeinek lényeges tulajdonságáról adott, fogyasztóknak szóló, tájékoztatása igaz és pontos legyen. A valamely vállalkozás által tartott akció, illetve a vállalkozás által forgalmazott termékekről tájékoztatást adó reklámújságok esetében ez oly követelmény formájában jelentkezik, hogy a fogyasztó pontos képet alkothasson az akció mibenlétéről, az akcióban való részvétel esetleges feltételeiről, az akcióban résztvevő termékekről vagy az újságban egyébként reklámozott termékekről.

A GVH döntésében megállapította, hogy a Tesco

  • 1.a „Fuji FinePix” digitális fényképezőgéppel kapcsolatban a 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságban azt közölte, hogy a termék megvásárlása esetén a fogyasztók ajándékba kapnak egy 16 MB xD kártyát, illetőleg azt az ígéretet tette, hogy a termék megvásárlásával „több mint 35%-os megtakarítás érhető el”, holott ezek az állítások nem voltak a valóságnak megfelelőek;
  • 2.a „Cindarella-kastély” elnevezésű termék esetében a 2005. november 23-tól december 24-ig érvényes reklámújság nem a ténylegesen megvásárolható termék képét tartalmazta, hanem egy olyan termékét, amely a forgalmazott terméknél kedvezőbb tulajdonságokkal bírt;
  • 3.a 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújságban („Műszaki katalógusban”) meghirdetett „Bosch HSF44K32NO” gáztűzhely a közzétett tájékoztatással ellentétben az akció első napjaiban nem volt a fogyasztók számára elérhető a Tesco valamennyi áruházában.
  • 4.a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban meghirdetett „Sony S60” digitális fényképezőgép a közzétett tájékoztatással ellentétben az akció első napjaiban nem volt a fogyasztók számára elérhető a Tesco valamennyi áruházában.

A GVH a Tesco-ra kiszabott 100 millió Ft versenyfelügyeleti bírság számításánál súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vállalkozással szemben ez immár a kilencedik marasztaló határozat.

(Vj-22/2006. számú ügy)