Kihagyták a döntésből a szakmát

2006.07.14. HírTV

Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Orvosi Kamara, ugyanis két olyan kormányrendelet is hatályba lépett, amelyet a szakma rossznak tart. Az egészségügyi reform a kamara szerint nem gazdasági és humán szemléletű, hanem kizárólag a gazdasági szempontokat helyezi előtérbe.

Másodszor írt levelet Gyurcsány Ferencnek az orvosi kamara, de a Miniszterelnöki Hivatal - hatáskör hiányában - továbbküldte azt az Egészségügyi Minisztériumnak. Vagyis a levélben bírált szaktárcának kellett volta véleményt mondani saját eljárásáról. A kamara állítja: a minisztérium a gazdasági szempontokra helyezi az egészségügy átalakítását, ahelyett, hogy közgazdasági és humán szempontokat mérlegelne. Ráadásul a rendeletek életbelépése előtt a kamarával senki sem egyeztetett.

A kamara arról se tudott, hogy változás lesz az tisztiorvosi szolgálat szervezeti működésében, vagyis hogy a jövőben regionális szinten működne az ÁNTSZ. Arról se tájékoztatták a kamarát, hogy az Országos Alapellátási Intézet önállósága is megszűnik.

"Az ÁNTSZ meg az Alapellátási Intézet nagyon fontos szakmai szervezet, ennek az ilyen átszervezését ha megkaptuk volna, elutasítottuk volna" - mondta el Gyenes Géza Magyar Orvosi Kamara főtitkára

Megszűnik januártól a Magyar Koraszülött Mentő Közalapítvány is, amelynek feladatát az Országos Mentőszolgálat veszi át. Úgy tudjuk, a Nemzeti Rákprogram is megszűnik. Az Egészségügyi Minisztérium álláspontját viszont nem ismerjük, ugyanis a szaktárca sajtóosztálya reggel óta egyetlen illetékest sem tudott biztosítani, akinek feltehettük volna a kérdéseinket.

  • kapcsolódó anyagok
EGÉSZSÉGÜGY