100 ezer forintos bírság a kéretlen sms-ekért

2006.07.31. JogiForum.hu

A Nemzeti Hírközlési Hatóság felügyeleti jogkörében eljárva 100 ezer forintos bírságösszeget szabott ki arra az elektronikus hírközlési szolgáltatónak minősülő társaságra, amely kéretlen sms-üzeneteket küldött egyes véletlenszerűen kiválasztott mobilszámokra.

Az ügyben idén májusban kezdeményezett eljárást egy mobiltelefon-tulajdonos, akinek készülékére akkoriban több alkalommal is üzenet érkezett egy 81-és körzetbe tartozó telefonszámról. A felhasználó először a fogyasztóvédelmi főfelügyeletnél kezdeményezett eljárást, amelyet végül – hatásköri okok miatt – az NHH folytatott le.

A Hivatal, - mint I. fokon eljáró hatóság – a felhasználó által beküldött kéretlen elektronikus hirdetéseknek valamint a társasággal szemben hozott korábbi határozatoknak vizsgálata során megállapította, hogy a panaszolt tevékenység (kéretlen elektronikus hirdetés küldése) révén az elektronikus hirdetési szolgáltatónak minősülő hirdetési szolgáltató (Multimedia Europe Kft.) megsértette az Elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. Törvény (Ekertv.) 14.§ (7) bekezdésében foglaltakat, mely előírja, hogy „elektronikus levelezés, vagy azzal egyenértékű egyéb kommunikációs eszköz útján kizárólag az igénybe vevő egyértelmű, előzetes hozzájárulásával küldhető elektronikus hirdetés.”

A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a felhasználók nem adták előzetes hozzájárulásukat ahhoz, hogy a részükre a társaság sms-ben hirdetéseket küldjön, így az NHH indokoltnak látta a fenti bírságösszeg kiszabását.

Az ügyben érintett felhasználókat egyébként főképpen az bőszítette fel, hogy a visszahívásra buzdító üzenetet küldő számot tárcsázva azonnal 720 forintot kellett fizetniük.

  • kapcsolódó anyagok
HÍRKÖZLÉS
NHH
SPAM