A nyugdíj- és egészségpénztárak adatai nyomán az elmúlt években örömteli következtetésekre ragadtatták magukat a szakértők, nem véletlenül. A pénzügyi jogszabályok nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően mind a munkaadók, mind a munkavállalók ösztönözve érezték magukat, hogy részt vegyenek a hosszú távú megtakarítási programokban. Az új szabályok azonban nem nyerték el a szakma tetszését.
A pénztárak képviselői és érdekképviseletük örömmel látták, hogy az állam egyre “versenyképesebb”, és egyre gyakrabban adaptálja a magánszektorban már bevált üzleti szemléletmódot. Így többek közt azt a tapasztalatot, hogy a piacgazdaság szereplői a hosszú távú célok érdekében gyakran az aktuális érdekeiket is háttérbe tudják szorítani.
- A pénztárakat érintő törvénymódosítási javaslat azonban ellentétes ezzel a felfogással, mert az azonnali bevételnövelésért feláldozza a hosszú távú megtakarítások ösztönzését. Pedig az állam szerepének visszaszorulásával az egyéni felelősségnek és az anyagi öngondoskodásnak kellene előtérbe kerülnie – mondta el dr. Zolnay Judit, a Winterthur Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese.
A Pénztárszövetségek egységes érdek-képviseleti tevékenységének köszönhetően az először napvilágot látott elképzelésekhez képest biztató, hogy a kormányzat elállt a pénztárak hosszú távú kilátásaira és a pénztártagok öngondoskodási hajlandóságára egyaránt súlyosan kiható szándékától, és a tervezett 20 helyett 50 százalékban tervezi megszabni a munkáltató által járulékmentesen nyújtható nyugdíjpénztári tagdíj-hozzájárulás mértékét. Mindazonáltal, az önkéntes nyugdíjpénztárak és a megnyugtatóan fejlődő öngondoskodási hajlandóság elfojtásához vezethet ez a rövid távú megszorító intézkedés, miközben az államnak nem keletkezne többletbevétele. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a munkáltatók inkább csökkentik a befizetéseket, mint hogy adó- és járulékköteles bérként fizetnék ki a különbözetet.
A várható adórendszerbeli változások a munkáltatói adóterhek általános növekedését jelzik előre, például a természetbeni juttatások esetén 54 százalékra nő a személyi jövedelemadó-teher. Ám a munkáltató nyugdíjpénztári befizetéseinek ez a kifizetési forma még mindig nem konkurense: továbbra is érdemes a munkáltatónak kihasználni a teljes adómentes keretet, és optimalizálnia a juttatások rendszerét.
Sajnálatos azonban, hogy éppen a nyugdíjpénztári juttatási forma esett áldozatul a gazdasági megszorító intézkedéseknek, ez ugyanis csökkenti a tagság és a munkáltatók pénztári rendszerbe vetett bizalmát. Miközben várhatóan kevesebb lesz majd az öngondoskodásra fordított összeg, nem valószínű, hogy többlet-adóbevétel keletkezik, hiszen a munkáltatók eddig is az adómentes határig preferálták a nyugdíjpénztári hozzájárulást.
Ha arra gondolunk, hogy a megszorító intézkedéscsomag célja az állam újraelosztó szerepének átalakítása és egy hosszú távon hatékony, igazságos szolgáltató rendszer létrehozása, kétségeink támadnak. A legtöbb szakértő ugyanis úgy látja, hogy az állam képtelen lesz saját eszközrendszerével megoldani a nyugdíj és az egészségügy problémáit, és a korábbiaknál jóval nagyobb szerepet kell szánni az öngondoskodás elvének. Tény viszont, hogy az emberek ma csak erős pénzügyi érdekeltség mellett hajlandók valós áldozatokat hozni az öngondoskodás szellemében.
- Így minden olyan lépés, amely visszavesz az öngondoskodást célzó-ösztönző rendszerekből, társadalmi méretekben káros és hosszú-, de inkább középtávon durván vissza fog ütni az államháztartás egyensúlyára – érzékeltette a problémát dr. Csepi Lajos, az Aranykor Nyugdíjpénztár és Aranykor Egészségpénztár ügyvezetője.
Az önkéntes nyugdíjpénztárban azoknak a megtakarításai fognak kisebb mértékben növekedni, akik béren kívüli juttatásként jelenleg többet kapnak havonta a minimálbér 50 százalékánál. Ez azonban a cég önkéntes nyugdíjpénztári ágazatában a munkáltatói tagdíjátvállalásban részesülők alig 6,42 százalékát érinti.
Az egészség- és önsegélyező pénztárban még ennél is drasztikusabban csökkent a havonta költségkímélő módon adható juttatás mértéke: 2007. január 1-jétől ez havi szinten már csak a minimálbér 20 százaléka lehet. Az elmúlt években ezen a területen is kedvező irányban fejlődött az öngondoskodási hajlandóság: mind a munkáltatók, mind a tagok felismerték, hogy az egészség-megőrzési, rekreációs célú szolgáltatások a befizetéseken keresztül kedvezőbben érhetők el. A befizetők tették ezt abban a hiszemben, hogy így egészségesebbek, teherbíróbbak lesznek. Ennek ismeretében nehezen érthető, az állam miért nem támogatja azokat, akik saját vagy dolgozóik egészségére áldoznak, hiszen ezáltal feltehetően kevesebbet kellene rájuk költeni a jövőben az egészségügy keretein belül. Az öngondoskodás hosszú távú tervezést és megelőzést jelent, nem pedig tűzoltást. Ha a kormány ma elveszi az egészség- és önsegélyező pénztári tagok egészségmegőrzésre, szociális biztonságra fordítható befizetéseit, akkor holnap annak többszörösét kell megfizettetnie betegellátásukra, szociális rászorultak támogatására.
Teljes cikk a Piac és Profit Magazin júliusi-augusztusi számában.
