Kriminálexpo IT-SEC 2006

2006.09. 6. JogiForum.hu

Az Ügyészek Országos Egyesülete – a Legfőbb Ügyészség, a Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány társrendezésében – 2006. november 28-30. között 15. alkalommal rendezi meg a KRIMINÁLEXPO IT-SEC nemzetközi konferenciát és szakkiállítást.

Az idei jubileumi KRIMINÁLEXPO – hűen a rendezvény hagyományaihoz, illetve az alcímében tükröződő célkitűzéséhez: „Kommunikáció a biztonságos világért, kommunikáció a biztonságos Magyarországért” – több nemzetközi szintű bűnmegelőzési és bűnüldözési tárgyú konferencia helyszíne lesz.

Az egyik legfontosabb, aktuális témakör az infokommunikáció és a biztonság problémája, amelynek a különböző vetületeit, a megoldási lehetőségeket a Miniszterelnöki Hivatal, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a TETRA Fórum Hungary Egyesület által szervezett konferencia fogja érinteni.

A tavalyi rendezvényen az Európai Városbiztonsági Fórum résztvevő országai a KRIMINÁLEXPO keretében tekintették át a városbiztonság európai problémakörét. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány szervezésében – az idei Bűnmegelőzési Napok keretében, az Európai Városbiztonsági Fórum előadóinak részvételével – tovább folytatódik a városbiztonság kérdéseinek elemzése, ezen belül is kiemelten a közterületek rendjének fokozása, illetve az önkormányzatok és a civil szervezetek szerepvállalásának erősítése lehetőségeinek vizsgálatát.

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, a Magyar Biztonsági Vállalkozások Munkaadói Szövetsége és az Országos Kereskedelmi-biztonsági Értekezlet együttműködésében jön létre a magánbiztonság és az üzleti élet biztonsága aktuális problémáit körüljáró rendezvény.

Érdekesnek ígérkezik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, illetve az ORFK társszervezésében létrejövő műkincsvédelmi konferencia csakúgy, mint az Ügyészek Országos Egyesülete által szervezett – immár hagyományosnak tekinthető – próbatárgyalásos vetélkedő. A játékos vetélkedő közönsége bepillantást nyerhet az igazságszolgáltatás kulisszái mögé, ahol a résztvevőknek tárgyalási helyzetben kell bizonyítaniuk felkészültségüket. A tárgyalótermi díszletek között bírósági fogalmazó vezeti a tárgyalást, ahol a vádat ügyészségi fogalmazó, míg a védelmet ügyvédjelölt látja el. A nézők a tárgyalás előtt a bűncselekmény magját képező filmrészlettel is megismerkedhetnek. A vádlottak és a tanúk szerepét neves bíró kollégák töltik be.

Idén is megépül a Mini Civil Falu, amely a civil szervezetek drogprevenciós tevékenységét mutatja be játékos vetélkedősorozat formájában.

Az elmúlt évek törekvéseit továbbfolytatva, a rendezvény tematikájához kapcsolódó állami és civil szervezetek, valamint vállalkozások részvételével – a konferenciákkal párhuzamosan – 3 napon keresztül a bűnüldözéssel, a bűnmegelőzéssel és a köz biztonságával foglalkozó szakkiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők. A kiállítást helyszíni szolgáltatások és az ismeretterjesztést célzó bemutatók fogják kiegészíteni.

A KRIMINÁLEXPO rendezvénysorozata idén új helyszínen, a tavasszal átadott Hunguest Hotels Európa Kongresszusi Központban (1021 Budapest, Hárshegyi út 5-7., www.ecc-hunguesthotels.hu), illetve a korábbitól eltérő időpontban, 2006. november 28-30. között kerül megrendezésre.


KRIMINÁLEXPO IT-SEC 2005 -VISSZATEKINTÉS

Az Ügyészek Országos Egyesülete ­- a Legfőbb Ügyészség, Belügyminisztérium és Biztonságos Magyarországért Közalapítvány társrendezésében – 2005. november 2-4. között rendezte meg az Egyetemi Kongresszusi Központban a KRIMINÁLEXPO IT-SEC 2005 nemzetközi konferenciát és szakkiállítást.

Az immár 14. KRIMINÁLEXPO - hűen a rendezvény alcíméhez: „Kommunikáció a biztonságos világért, kommunikáció a biztonságos Magyarországért” – több nemzetközi szintű bűnmegelőzési és bűnüldözési célú konferencia helyszíne volt. A rendezvény komlexitását, a sokoldalú párbeszéd fontosságát dr. Polt Péter legfőbb ügyész úr is hangsúlyozta a KRIMINÁLEXPO-t megnyitó beszédében.

Az idei a rekordok éve volt, mivel soha nem ölelt fel még egyidejűleg ennyi témát a KRIMINÁLEXPO, hiszen – a szakkiállítás mellett – 15 féle program közül választhattak az érdeklődők.

A szervezett bűnözésről, az emberkereskedelemről szóló, illetve az Európai Unió nálunk meghúzódó új határával kapcsolatos felkészültségünket elemző előadások mellett, a KRIMINÁLEXPO egyik központi témája a városbiztonság volt. Az Európai Városbiztonsági Fórum hazánkban, a KRIMINÁLEXPO keretében tekintette át a városbiztonság teljes európai problémakörét. A Belügyminisztérium, a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány és a BM Országos Bűnmegelőzési Központ – a nemzetközi találkozó mellett, a tavaly megkezdett programsorozat folytatásaként – idén is megrendezte az üzleti élet biztonságával, illetve a bevásárlóközpontok biztonságával foglalkozó konferenciáit.

A Bűnmegelőzési Napok idei egyik fő témája a családon belüli erőszak volt, amellyel kapcsolatban az Országos Kriminológiai Intézet osztotta meg az érdeklődőkkel a Legfőbb Ügyészség kezdeményezésére lefolytatott kutatása tapasztalatait. A konferenciasorozatba az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, illetve az Országos Bűnmegelőzési Központ is bekapcsolódott. A sajnos nagyon is aktuális téma annyi érdeklődőt vonzott, hogy még a pótszékek sem bizonyultak elégségesnek. A résztvevők olyan - eddig kevésbé ismert - kutatási eredményeket is megismerhettek, mint például a családon belüli erőszak férfibántalmazottainak problémája.

Izgalmas témának ígérkezett az adatvédelmi konferencia, amelynek fókuszában a számítógépes visszaélések új irányai, illetve az ellenük való hatékony védelem kérdései, továbbá a különböző jogalkotói, jogalkalmazói problémák álltak.

Az un. „zombie” számítógépek, a „pharming”, illetve a „phishing” mind egy-egy újkeletű probléma elterjedt elnevezései. A zombie számítógépek olyan megfertőződött gépek, amelyek felett jogosulatlan és távoli felhasználók átvették az irányítást, és ezeket a gépeket spam küldésére vagy e-mail alapú, weboldalak elleni támadásokra használják. A pharming ugyancsak egy csalárd módon felépített website-ot használ az adatok megszerzésére, csak annyival tetézi a dolgot, hogy valamilyen rosszindulatú szoftver segítségével az eredeti lapról egy másik, hamisított weblapra téríti el a felhasználót. A phishing – azaz az adathalászat - során telefonhívással vagy e-mail küldéssel csalók megpróbálják rábírni a gyanútlan számlatulajdonost, hogy adja meg a jelszavát, áruljon el bizalmas adatokat vagy töltsön le a számítógépére bankinak látszó alkalmazást.

A konferencia ugyanakkor nem csak számba vette és rendszerezte a személyazonosság lopás és a hasonló számítógépes visszaélések különböző formáit, hanem igyekezett válaszokat is adni a felmerült problémákra. Az ORFK NNI elemző, értékelő és internet figyelő osztálya például összefoglalta az adathalászattal szembeni bűnmegelőzési tanácsait. A konferencia keretében új védelmi eszközök is bemutatkoztak. Ilyen például a PhishAlert nevű világszinten úttörő és egyedi újdonság, amely az adathalászat elleni védelem első valódi eszközének ígérkezik. A ZombieAlert szolgáltatással pedig a levélszemét terjesztésével megfertőzött cégek presztizsveszélyeire hívják fel a figyelmet.

A „KULCS, avagy a Közösségi úton létrejövő cselekvési programok a kábítószer-probléma kezelésében” címet viselő konferencia célja a kábítószer-témával kapcsolatos adatgyűjtő és információs feldolgozó rendszerek bemutatása, az elmúlt időszak intézményi és programfejlesztéseinek ismertetése volt. A konferencia a civil és állami szereplők együttes szereplése és eszmecseréje folytán lehetőséget adott a Nemzeti Stratégiában megfogalmazott közösségi együttműködési lehetőségek bemutatására, feltérképezésére.

Az Igazságügyi Minisztérium „Nemzetközi konferencia a tisztább közéletért” című programsorozata - a nemzetközi elvárások felvázolása mellett - az egyes tárcák, ellenőrzési és rendészeti szervek eredményeit és feladatait is áttekintette.

Az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szervezésében azon pályázaton nyertes közösségi programok mutatkoztak be, amelyek a gyermek- és fiatalkorúak bűnmegelőzését, illetve a bűnismétlés megelőzését szolgálják.

A konferenciasorozatot a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Budapesti Szervezete és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem személy és vagyonvédelmi tanácskozása, továbbá közlekedés-biztonsági konferencia (az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében), büntetés-végrehajtási konferencia (az Igazságügyi Minisztérim és a BVOP szervezésében), illetve a kelet-közép európai igazságügyi javadalmazási rendszerekkel foglalkozó nemzetközi ügyészi szeminárium tette teljessé.

Az Ügyészek Országos Egyesülete a KRIMINÁLEXPO keretében ünnepi választmányi ülésen emlékezett meg az egyesület alapításának 15. évfordulójáról. Az ünnepségen az egyesület által alapított Finkey Ferenc díjak átadására is sor került. Az egyesület legmagasabb elismerésben dr. Lovas Katalin az egyesület korábbi alelnöke, dr. Fónay Tamás az egyesület korábbi elnöke, és Nicholas R. Cowdery AM QC úr, Ausztrália, Új Dél-Wales (NSW) legfőbb ügyésze, a Nemzetközi Ügyészi Egyesület volt elnöke részesült.

Idén is megépült a Mini Civil Falu, amely a civil szervezetek drogprevenciós tevékenységét mutatta be játékos vetélkedősorozat formájában. Ehhez kapcsolódva az ICSSZEM az e területen elért eredményeit és terveit foglalta össze. A civil szervezetek vetélkedőjén több kollégánk is részt vett, akik így a kábítószer probléma egy másik nézőpontját ismerhették meg.

A KRIMINÁLEXPÓ harmadik napjára meghirdetett próbatárgyalásos vetélkedőnk közönsége bepillantást nyerhetett az igazságszolgáltatás kulisszái közé, ahol a résztvevőknek tárgyalási helyzetben kellett bizonyítaniuk felkészültségüket. Tárgyalótermi díszletek között bírósági titkár vezetette a tárgyalást, ahol a vádat ügyészségi titkár, míg a védelmet ügyvédjelölt láttta el. A nézők a tárgyalás előtt a bűncselekmény magját képező filmrészlettel – Árpa Attila: Argo című alkotásának egy műkincslopást bemutató jelenetével - is megismerkedhetnek.

A tanúk szerepét neves bíró kollégák – dr. Hrabovszki Zoltán a Fővárosi Ítélőtábla bírája, dr. Nyilas Levente a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája - töltötték be zseniális átéléssel, míg a vádlott szerepében dr. Varga Gergely, a X-XVII. Kerületi Ügyészség fogalmazója alakított emlékezeteset.

A bizonyítási eljárás során – az új büntetőeljárási törvény adta lehetőséget kihasználva - a tanuknál a felek általi kihallgatás érvényesült, amelynek keretében a sértettet az ügyész, míg a vádlottat mentő tanút a védő hallgatta ki először. A „vádlott” és a „tanuk” mindent megtettek annak érdekében, hogy a vetélkedő résztvevőinek megnehezítsék a dolgát, akik azonban ebben a többszörösen nehezített – és a nagy nyilvánosság miatt egyébként is szokatlan – szituációban is remekül helyt álltak.

A dr. Kovács Tamás altábornagy, legfőbb ügyész helyettes, katonai főügyész vezette zsűri az egymást követő három tárgyalás után hivatásrendenként értékelte a vetélkedő résztvevőit. A bírósági titkárok közül dr. Szabó Helga (PKKB), az ügyészségi titkárok versenyében dr. Krizmanics Ágnes (Szombathelyi Városi Ügyészség), míg az ügyvédjelöltek közül dr. Juhász M. Gábor (Ernszt és Tóth Ügyvédi Iroda, Budapest) bizonyult a jók közül is a legjobbnak.

Az elmúlt év törekvéseit tovább folytatva, a bűnüldözéssel, bűnmegelőzéssel, a köz biztonságával foglalkozó szakkiállítást helyszíni szolgáltatások és az ismeretterjesztést célzó bemutatók egészítették ki. Így például az írásmintánk alapján gyorselemzést kaphattunk a Grafológiai Intézet munkatársaitól, kipróbálhattuk a különböző bűnüldözést szolgáló eszközöket, illetve igénybe vehettük a helyszínen működő okmányiroda szolgáltatásait. A Magyar Autóklub nagy sikert aratott a bejáratnál felállított szimulációs eszközével, amelyben kipróbálhatták a vállalkozó szelleműek, hogy milyen érzés, amikor felborul velünk az autónk. Időről-időre nagy sor alakult ki a kiképzési célokat szolgáló, különböző lövészeti feladatokat szimuláló berendezés előtt, mint ahogy a speciális beléptető rendszerek és a különböző védelmi felszerelések is megállásra késztették a látogatót.

A rendezvénysorozatot az Ügyészek Országos Egyesülete által szervezett „Alkotó Ügyészek – Ügyészségi Alkotók” című művészeti kiállítás is színesítette. Az Aby-Szabó Csaba (a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség informatikusa) festő, dr. Benczúr Csaba (a Ceglédi Városi Ügyészség ügyésze) író, Máté Viktória (a Legfőbb Ügyészség tisztviselője) költő, Merkl Zsuzsanna (a Legfőbb Ügyészség tisztviselője) festő, dr. Miskolczi László (a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség ügyésze) faszobrász és dr. Nagy Sándor (az Orosházi Városi Ügyészség ügyésze) festő részvételével létrejött kiállításon a rendezvény látogatói közül sokan elidőztek, és a KRIMINÁLEXPO nyitóelőadását tartó Mr. Rob Boon, az ENSZ Bécsi Kábítószer- és Bűnmegelőzési Központjának igazgatója is méltatta az ügyészség egyébként is szerteágazó tevékenységének ezen rendhagyó installációját.


A KRIMINÁLEXPO rendezvénysorozat rövid története

Az Ügyészek Országos Egyesülete 1991. októberében, megalakulását követően szinte azonnal nemzetközi kriminál-informatikai konferenciát és kiállítást rendezett KRIMINÁLINFO’91 címen a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás átfogó informatikai korszerűsítése érdekében. A rendezvényen a hazai szakembereken kívül igen nagy számban vettek részt külföldi szakértők, így többek között az ENSZ és a HEUNI munkatársai. A tanácskozás a bűnüldözés átfogó informatikai korszerűsítése mellett foglalt állást és az is megfogalmazódott, hogy ennek megteremtése érdekében szükség van egy olyan alkotóműhelyre, ahol a különböző bűnüldöző és bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberek, illetve az informatikai vállalatok kölcsönösen tájékoztathatják egymást fejlesztéseik irányairól és eredményeiről, amelynek következményeként a leghatékonyabb megoldások kerülhetnek alkalmazásra.

E cél megvalósítása érdekében született meg a KRIMINÁLEXPO konferenciasorozat gondolata, s az első ilyen eseményre 1992. júniusában került sor. A téma fontosságára figyelemmel a rendezvény felett Göncz Árpád köztársasági elnök úr vállalta a fővédnökséget, míg a témával érintett miniszterek és országos hatáskörű szervek vezetői védnöki szerepet láttak el. E konferencián 83 előadó - közöttük 25 külföldi – tanácskozott a bűnüldözés és igazságszolgáltatás időszerű kérdéseiről.

Az üzleti élet élénk érdeklődését bizonyította, hogy a Budapest Nemzetközi Vásárközpontban rendezett KRIMINÁLEXPO konferenciával párhuzamosan 58 kiállító - köztük 9 külföldi vállalat - mutatta be a legújabb technikai megoldásait. A rendezvényen olyan világcégek is képviseltették magukat, mint a BULL, a KREUTLER, és a Műszertechnika Computer Rt., de a támogatók között volt található az ASCOM, a DIGITAL, az ELIN, az ERICSSON, az IBM és a UNISYS-SYSLAND. A világcégek részvétele kifejezésre juttatta, hogy Magyarországot a térség egyik leggyorsabb fejlődés előtt álló országának tartják.

A tanácskozás gondolata szerint a közbiztonság problémái szoros összefüggésben állnak a biztonság egyéb területeivel, így megoldás csak egy komplex megközelítéstől várható. Ennek a gondolatnak a jegyében vált a rendezvény alcímévé 1993 óta a „Kommunikáció a biztonságos világért”, és ez utalt arra a tartalmi változásra is, hogy a rendezvényen ezentúl hangsúlyt kaptak a biztonság egyéb, kapcsolódó területei is, így a közlekedésbiztonság, az adatvédelem és az adatbiztonság, továbbá a környezetbiztonság is. Az 1993-as rendezvényen már 107 előadó vett részt, köztük 42 külföldi. A KRIMINÁLEXPO-t ez a komplexitás tette egyedülállóvá, hiszen Európában egyetlen hasonló rendezvény sem fogta át a biztonság témakörét ilyen széles körűen.

Az 1994-es évben - az előző év tapasztalatai alapján, a komplexitást megtartva - a KRIMINÁLEXPO megnevezés mellett a HISEC fogalom is megjelent, amely az adatvédelem, adatbiztonság témakörének kiemelt kezelésére kívánt utalni. Ez évben 5 munkacsoportban került megrendezésére a konferencia, melyeken összesen 124 előadó, köztük 39 külföldi mondta el véleményét a különböző problémák megoldhatóságáról.

A korszerű bűnüldözési, az adatvédelmi, adatbiztonsági konferencia mellett komoly környezetvédelmi konferencia megrendezésére került sor, ahol többek között 16 külföldi előadó segítségével vált egyértelművé, hogy e témakör a biztonság egyik legfontosabb kérdése. A rendezők alapgondolatát igazolta az, hogy a kiállításon a korábbi évekhez képest jóval nagyobb volt a részvétel, hiszen 99 kiállító jelent meg a rendezvényen és a külföldiek ezúttal 12 országot képviseltek.

Az 1995. évi rendezvényen tovább folytatódott az önálló területek felerősödése és ennek megfelelően a rendezvény nevében az ENVISEC szó is megjelent, a környezetbiztonsági témakör kiemelt fontosságát jelezvén. A rendezőknek az a törekvése, hogy rendezvénysorozat olyan alkotó műhellyé alakuljon át, ahol nemzetközi üzleti kapcsolatok születnek, s amely szellemi és technikai adottságaival a régió szakmai fórumává válhat, egyre inkább megvalósult.

A következő éveket - az alapértékek megtartása mellett - a töretlen fejlődés jellemezte, mind a szakmai konferenciák, mind pedig a kapcsolódó kiállítások területén.

Jól jellemzi a konferencia nemzetközi elismertségét, az a tény, hogy például 2002-ben az Európa Tanács számítógépes bűnözéssel kapcsolatos budapesti egyezményének a nemzetközi utótalálkozóját a KRIMINÁLEXPO keretében tartották. További példája a rendezvény nemzetközi elismertségének az, hogy 2005. évben az Európai Városbiztonsági Fórum hazánkban, a KRIMINÁLEXPO keretében tekintette át a városbiztonság teljes európai problémakörét.

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYÉSZSÉG
KRIMINÁLEXPO