A kormány mai ülésén döntött róla, hogy támogatja az ENSZ egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakosított szervezetének, az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) új budapesti központjainak a létrehozását.

A FAO korábban határozott arról, hogy a magyar kormány kedvező döntése esetén Rómából Budapestre helyezi át Európai Regionális Hivatalát, valamint a Közös Szolgáltató Központot, ahol a FAO európai, közel-keleti és afrikai adminisztratív feladatait fogják ellátni.

Az FAO döntését a Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezése és több éves lobbizása, valamint az 1996 óta Budapesten működő FAO Közép- és Kelet-Európai Alregionális Hivatalának sikeres működése előzte meg. A FAO döntésében Magyarország infrastrukturális, oktatási és szakmai bázisa is szerepet játszott.

Magyarország kedvező nemzetközi megítélését is megerősíti a FAO döntése, hiszen Budapest gyakorlatilag Európa mezőgazdasági fővárosává válhat. A budapesti központok ráadásul álláslehetőséget jelentenek a magyar szakemberek számára, hiszen a Regionális Hivatalban a magyar költségvetés finanszírozásával 12, a Közös Szolgáltató Központban a FAO finanszírozásával 86 magyar munkatársat fognak alkalmazni. A Regionális Hivatal költözésére várhatóan 2007 januárjában, a szolgáltató központ költözésének első fázisára pedig várhatóan 2007 szeptemberében kerül sor.