A legesélyesebbnek tekintett francia elnökjelölt után az olasz miniszterelnök is beállt azok sorába, akik az alkotmányos válságot úgy oldanák meg, hogy a megbukott alapszerződésnek csak a legfontosabb elemeit mentenék meg.

Romano Prodi olasz kormányfő a Le Monde-nak adott interjújában úgy vélte, hogy a franciák és a hollandok által leszavazott alkotmányos szerződést úgy kellene megmenteni, hogy azt drámaian egyszerűsítik és csak a legfontosabb elemeket bocsátják újra ratifikációra. Ez elsősorban a harmadik rész kidobását jelentené, ami az uniós politikákat ismerteti részletesen.

A volt európai bizottsági elnök terve egybevág a legesélyesebbnek tekintett francia elnökjelölt, Nicolas Sarkozy a napokban ismertetett elképzelésével. Sarkozy azt ígérte, hogy ha jövőre megválasztják elnöknek, egy egyszerűsített alapszerződést keresztülnyom a francia nemzetgyűlésen, népszavazás nélkül.

Prodi és Sarkozy bekapcsolódása mutatja, hogy az alkotmány körüli vitába kezd visszatérni az élet, de egyes megfigyelők szerint ez önmagában még nem biztos, hogy olyan jó jel, tekintve, hogy a jelenlegi szöveget is több mint két évig tartott kialkudni és a vita újranyitása könnyen a törékeny kompromisszumok széteséséhez vezethet. A lengyel miniszterelnök nemrég például jelezte, hogy újranyitná a vitát a szavazati rendszerről.