A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a 2006. szeptember 21-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Procter & Gamble Magyarország Nagykereskedelmi Kkt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.

A társaság televíziós reklámjaiban valamint hostessei által adott tájékoztatásaiban is azt állította, hogy „Bonux” mosóporuk tisztítóereje rendkívüli valamennyi, hasonló árú mosóporhoz képest. Ezen állítását azonban nem tudta maradéktalanul bizonyítani. A Procter & Gamble-nek jogsértő magatartásáért 315 millió forint versenyfelügyeleti bírságot kell fizetnie.

A versenyfelügyeleti eljárás a Procter & Gamble Magyarország Nagykereskedelmi Kkt. (a továbbiakban: Procter & Gamble) televíziós reklámokban és hostessek által, a „Bonux” mosóporra vonatkozó, 2005. augusztus és november között közzétett tájékoztatása miatt indult meg.

A reklámfilmek azt állították, hogy a „Bonux” tisztítóereje egészen rendkívüli a hipermarketekben kapható hasonló árú mosóporok körében. Amint arra a GVH rámutatott, a „hasonló árú mosóporok” közé a fogyasztók – sőt maga Procter & Gamble is – nem csupán a „Bonux” mosóporral együtt tesztelt „Tomi” és „Biopon Takarékos” mosóporokat sorolják. Más mosóporok esetében azonban a reklámfilmek állításainak alátámasztására semmilyen bizonyíték nem áll a Procter & Gamble rendelkezésére. Ráadásul a GVH megállapította, hogy a „Tomi” és a „Biopon Takarékos” mosóporok esetében sem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy ezekhez képest a „Bonux” tisztítóereje rendkívüli. Ezt a „rendkívüliséget” ugyanis nem alapozzák meg a tesztek eredményei, az állítás így túlzottnak tekinthető.

A GVH ezenkívül rámutatott: az is a fogyasztók megtévesztésének minősült, hogy a Procter & Gamble a tesztelést végző kutatóközpontot nem annak tényleges nevén nevezte meg, hanem az „Ariel tesztlaboratóriumra” hivatkozott, amely azonban ilyen néven nem létezik. A Procter & Gamble tájékoztatásában a „Bonux” mosópornál magasabbra pozícionált „Ariel” termékre utalt, annak reklámokkal is folyamatosan erősített kedvező közmegítélését így tulajdonképpen rávetítette a „Bonux” mosóporra.
A jogsértésért a Procter & Gamble 315 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles. A bírság összegének meghatározásánál a GVH figyelemmel volt a reklámok közzétetével kapcsolatban felmerült költségekre, a vállalkozás igen jelentős piaci részesedésére, a jogsértő magatartás tanúsításának több hónapot felölelő időtartamára, s az igen intenzív reklámtevékenység által elért fogyasztók magas számára. A GVH arra is tekintettel volt, a Procter & Gamble esetében hatodik alkalommal kerül megállapításra, hogy a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.

( Vj-54/2006. számú ügy )