A YouTube elkerülheti a Napster végzetét

2006.10.25. hvg.hu

Michael Geist internetes jogász szerint a YouTube elkerülheti a Napster végzetét, vagyis, hogy a kiadók azelőtt távolítsák el a jogdíjköteles tartalmakat, hogy a felhasználók megszoknák az új helyzetet.

Két cég, néhány huszonéves vezetésével létrehozott egy-egy szolgáltatást, mely olyan tartalmakhoz juttatta felhasználók millióit, melyek nyomán széles körben ismertté lett a nevük s cégük – írja a BBC.
Miután a nagy szórakoztató cégekkel kötött megállapodások nyomán biztosították folyamatos növekedésüket, szinte azonnal megjelentek a befektetők, felajánlva, hogy elnéznek a hosszantartó szerzői jogi perektől ha megkapják a saját részüket a forgalomból.
A Napster és a YouTube közti hasonlóságoknak ezzel vége is szakad, a legendás zenemegosztó megalkotóinak ugyanis nem sikerült legyőznie a lemeztársaságokat 1999 internet-viharában.
Mindez nem sokkal azután történt, hogy a cég egy bírói ítélet nyomán kénytelen volt lehúzni a redőnyt, később pénzért elérhető zeneletöltőként térve vissza mérsékelt sikerrel. A YouTube-ot ellenben – mely szinonimájává lett a videó megosztásnak - a Google nem kevesebb, mint 1,65 milliárd dollárért vette meg pár hete.

A felvásárlás ténye elterelte a figyelmet azokról a keresőóriás és a videó megosztó által alig pár nappal azelőtt kötött szerződésekről, melyek arra kötelezik a YouTube-ot, hogy fizessen jogdíjat az óriáskiadóknak. Az olyan cégek mint a Universal, akik hetekkel a felvásárlás előtt már azt tervezték, hogyan perelik majd be a YouTube-ot, hirtelen megállapodásra jutottak, a nyereség egy részének fejében.
Miközben a múlt héten számos médiavállalat, így például a Time Warner is nyilvánosan spekulált egy lehetséges perről, érdemes megfigyelni, miért indul jobb esélyekkel a Napsternél videós sorstársa. Legalább három dologban van előnyösebb helyzetben ugyanis.

Először is a jogi helyzete nyomán, a YouTube megítélése sokkal jobb mint Napsteré volt. A zenemegosztó a fájlcserélőknél ismert peer to peer elven működött, mely felett ott lebegett a szerzői jogok megsértésének szelleme, míg a YouTube webalapú megosztásra épül, és tartalmai jelentős része nem esik a szerzői jogok kérdéskörébe, így védelmet élvez az Egyesült Államok törvényei szerint.

A jogi helyzet azonban nem szolgál teljes magyarázattal a különbségek megértésére, ráadásul azok szemszögéből, akiknek a tartalmait szerzői jogsértés éri a YouTube által, abszolút párhuzamok vonhatók a két szolgáltatás közt.

További részletek: http://www.hvg.hu/…r/page2.aspx

  • kapcsolódó anyagok
INTERNET-JOG