Az Egyesült Államok kezdeményezésére kialakulhat egy bevándorlókról szóló adatokat rögzítő globális elektronikus adatbázis.

Egy amerikai és brit adatbázis kísérleti jellegű összekapcsolása sikeresen bizonyította az amerikai belbiztonsági szervek számára, hogy korántsem lehetetlen egy nemzetközi bevándorlási adatbázis kiépítése. A világ vezető szuperhatalma most a “hasonló gondolkodású” nemzetekben igyekszik megtalálni szövetségeseit a határőrizeti munka hatékonyabbá tétele érdekében.

Az új, monstre adatbázis kiépítésének elsődleges célja természetesen a bűnözők minél hatékonyabb azonosítása lenne az államhatárokon. Az adatbázisban elsősorban az EU államai, Kanada és Ausztrália által rögzített biometrikus adatok segítenék kiszűrni a nemkívánatos elemeket.

A The Register nevű internetes lap beszámolója szerint Troy Potter, az USA belbiztonsági hivatalának biometrikus határellenőrzéssel foglalkozó szakértője elmondta: olyan országokat keresnek, amelyek hasonló célokkal, jogrendszerrel és elhivatottsággal segítenének kiépíteni a globális határőrizeti rendszert. Az amerikai szakértő szerint a közös rendszer a hétköznapi emberek személyiségi jogait a lehető legnagyobb mértékben tiszteletben tartaná.

“Elmondta, hogy az egész arról szól, hogy bizonyos embereket ne engedjünk be az országainkba és ezt egyfajta nemzetközi határ kiépítésével valósítsuk meg. Miért ne tudathatnánk másokkal, ha valaki nem léphet be az USA-ba? A bevándorlás ma már vitathatatlanul globális kérdés.” – mondta Potter.

Frank Paul, az Európai Bizottságnál nagyléptékű informatikai rendszerekkel foglalkozó szakember egy múlt heti konferencián már sejtetni engedte a hallgatósággal, hogy a migrációs adatok megosztását támogatná az Európai Unió. Paul szerint az amerikaiak megbíznak Európában és viszont – így aztán nem lehet különösebb akadálya a rendszerek összekapcsolásának.

A jelenlegi helyzet

Évekig is eltarthat azonban, míg az Egyesült Államok és szövetségesei képesek lesznek kidolgozni egy olyan egyezményt, melynek keretében megvalósíthatják az elképzelést, hiszen a kérdésnek számos jogi vonzata van. Az USA belbiztonsági szervei először azt a már jelenleg is folyamatban lévő munkát szeretnék befejezni, hogy a bevándorlási és a bűnügyi nyilvántartást összekapcsolják, majd ehhez a polgári nyilvántartás adatai is hozzákötik. Az amerikai hatóságok így a fogtöméstől a kihágásokig gyakorlatilag mindent tudni fognak a szűrőiken fennakadt személyekről, de ez sok jogvédő szervezetnek nem tetszik.

Ami Európát illeti, itt először a tagállami rendszerek egységesítését kellene megoldani. Az amerikai US-VISIT rendszerhez hasonló hálózat kiépítéséről szóló Visa Immigration System (VIS) jelenleg még csak papíron létezik és ez a papír is megrekedt az Európai Pralament és a tagállamok között a Miniszterek Tanácsa asztalán.

A fő probléma Európában az, hogy a nemzeti adatvédelmi hatóságok nem szeretnék a hatáskörükbe tartozó adatokat rábízni egy felsőbb szervre, még egy közös európai érdekkel való hivatkozással sem. A VIS mindenesetre jelenleg is készül és 2007-ben várhatóan befejeződik – végül akár az is elképzelhető, hogy a rendszer a tagállamok és az uniós szervek konszenzusra való képtelensége miatt nem fog elindulni.